Napi friss

Valkusz Milán – Komoly összecsapásokon van túl a szüleivel

Szeretetben és fegyelemben nőtt fel a ValMar duó Milánja, akinek családjában nem ő az egyetlen tehetség.

Csisztu Zsuzsa világklasszis sportolókkal beszélget a YouTube-csatornáján, és nem véletlenül merít ebből a körből, egykori tornászbajnokként ugyanis mai napig szívügye a sport. Első hallásra azonban furcsa lehet, a legutóbbi vendégeinek miért pont a ValMar duó énekesét, Valkusz Milánt és családját választotta. Sokan nem tudják, hogy a fiatal zenész komoly sporteredményeket tudhat maga mögött, 24 éves teniszcsillagunk, Valkusz Máté pedig az idősebbik öccse. A szülőktől sem idegen a sport, az édesapa, Valkusz Tamás atléta, aki annak idején gerelyhajításban tartozott a hazai élmezőny tagjai közé, Milán édesanyja, Valéria pedig sprintfutó volt.

Az élet azonban úgy hozta, Milán a zenei pálya felé vette az irányt, és az egyik legsikeresebb hazai formációt alapította meg Marics Petivel. Nem igen akad, aki ne hallotta volna a fiúk Úristen című szerzeményét, amiből óriási sláger lett. De mint minden kezdet, ez is nehéz volt, Valéria és Tamás pedig nem is tagadja, sok türelem kellett Milán zenei szárnypróbálgatásaihoz. Sokszor éjjel jött az ihlet, a szobája pedig zenei stúdióként is működött, aminek a falai az édesapja szerint éjjel-nappal remegtek. „Munkából megfáradtan hazaérkeztünk az apjával, és a bejáratnál 10-12 pár cipő fogadott, ami azt jelenti, hogy a gyerek stúdiózik. Jöttek-mentek nálunk a sztárvendégek. Nálunk az L.L. Juniortól kezdve olyan sztárok fordultak meg, hogy csak kapkodtuk a férjemmel a levegőt. Manuel járt hozzánk hosszú hetekig, hónapokig. Ez nem volt ám egy egyszerű gyalog-galopp. Volt olyan, hogy mi indultunk munkába, Milán meg akkor érkezett haza, mert már DJ-zett is. Szóval voltak ennek árnyoldalai, és ugye van egy Márkunk, aki még általános iskolás, neki és nekünk is szükségünk volt a pihenésre, úgyhogy azért voltak összecsapásaink ezzel kapcsolatban” – idézte fel a zenész édesanyja.

Kiemelt kép: YouTube/Csisztu Channel

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!