Hrutka János: „Lelkileg megviselt, hogy nem tudtam azt a családi hátteret biztosítani a lányaimnak, amit én kaptam”

Erősebben kezdett verni a szíve és szélesen mosolygott, amikor meghallotta Kapitány Iván hangját a telefonban, aki egy készülő heti sorozatba hívta szerepelni. „Nyitott személyiség vagyok, szeretek kipróbálni új dolgokat, új embereket megismerni. Pláne olyanokat, akiknek heti rendszerességgel tapsolok a színházakban. Nekem ez egy hatalmas ajándék volt, így szinte azonnal igent mondtam. Aztán nem sokkal később hívott Gundel Takács Gábor is, hogy a Gólkirályságban újra kollégák leszünk” – meséli az ismert szakkommentátor.

Karrier Németországban

Gundi és Rudi, ahogyan ­Jánost mindenki becézi, évek óta dolgoznak együtt a különböző csatornáknál, focimeccseket közvetítenek. És bár kevés szabadidejükben nem ülnek be egy kávéra, a munkahelyen sok mindenről beszélgetnek. Hatalmas tisztelet övezi a kapcsolatukat, egyszóval jóbarátok. Pedig a közös munkáig teljesen másmilyen életet éltek. Hrutka­ János már az óvodában is focizott. „Édesapám is rúgta a labdát, de korán abbahagyta, talán emiatt terelgetett engem a foci felé” – gondolkodik hangosan Rudi, aki idehaza és Németországban is ragyogó eredményeket ért el ebben a sportágban, majd sportmenedzserként is dolgozott, és szakkommentátorként is tevékenykedik az RTL Három csatornán. Az aktív sportot amúgy 2003-ban fejezte be, egy évvel elsőszülöttje, Sára és három évvel a második lánya, Rebeka születése előtt. A családi élete azonban nem teljesen úgy alakult, ahogy eltervezte. „A szüleim tavaly ünnepelték az aranylakodalmukat. Nálunk mindig a család volt az első, harmóniát, stabilitást, mély érzelmeket és fontos értékeket kaptam otthonról. Ezt az értékrendet, a sok szépet és jót igyekeztem továbbadni a gyerekeimnek, de sajnos nem minden a legjobb forgatókönyv szerint íródott.”

Egyik gyereke jégkorongozik

Rudi azt mondja, három komoly tízéves kapcsolata volt élete 48 esztendeje alatt, de már egyik hölggyel sincsen együtt – gyermekei édesanyjával sem. „Hálás vagyok a sorsnak a lányokért, ők az én legnagyobb sikerem, de lelkileg nagyon megviselt, hogy nem tudtam azt a családi hátteret biztosítani nekik, amit én kaptam. Csendesen, a legnagyobb egyetértésben, kizárólag az ő érdekeiket szem előtt tartva váltunk el az édesanyjukkal. Soha nem hallottak minket veszekedni, sőt ma is nagyon jó, szeretetteljes a kapcsolatunk. Bár nem lehettem jelen minden pillanatban, de Sáriék a mai napig akkor jönnek, és jönnek is, amikor akarnak, szóval én soha nem voltam vasárnapi apuka – mondja, és azt is, hogy szabad szellemű nevelést kaptak a lányai. – Szerintem a szülő feladata, hogy ajtókat nyitogasson a gyereke előtt, és ő eldönti, melyiken lép be. Például mind a kettőt vittük rendszeresen sportolni, de mostanra csak egyikük, Rebeka edz napi szinten, jégkorongozik. Mindketten gimnazisták, Sára idén fog érettségizni, az ELTE jogi karán szeretne továbbtanulni, habár jó ideig tengerbiológus akart lenni. Rebekának pedig még van ideje eldönteni, merre tovább. Talán a jégkorong miatt egy skandináv egyetemen köt majd ki.”

„Független vagyok, egyedül élek”

Két tinédzser lány édesapjaként Rudi tisztában volt vele, hogy előbb-utóbb a gyerekei bemutatnak neki egy-egy fiút. „Mindig mindent megbeszélünk, őszinte a kapcsolatunk. Persze tudom, vannak olyan témák, amiket két tini nem az apjával vitat meg. Kíváncsi voltam, hogyan viselem majd, amikor meglátom őket fiúkkal, de minden simán ment. Egy ideje Sára és Rebeka is kapcsolatban élnek, mindketten szépek, boldogok a párjaikkal, és ez nekem, az apjuknak jó érzés – mondja Rudi. Mindezek után adódik a kérdés, hogy mi a helyzet az ő magánéletével? – Független vagyok, egyedül élek, vagyis a nem olyan régen örökbe fogadott kutyámmal. Tetszik így, de megvan a veszélye. Könnyen hozzá lehet szokni, hogy egyedül is megy minden, egyedül is boldog az ember, azonban mély érzelmű emberként abszolút nem ez a cél.”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs