Napi friss

Eszenyi Enikő régen cukkinit rántott az újságírókkal, ma már szóba sem áll velük

Korábban nem volt ennyire távolságtartó a hazai médiamunkásokkal.

Rövidesen visszatér a fővárosi színpadra a színésznő, aki három éve a színházi világ egyik legnagyobb botrányát követően vonta vissza a Vígszínház igazgatói székére beadott pályázatát. Most azonban a Játékszín színpadán ismét főszerepet alakít. A teátrum február 25-én mutatja be a Csodálatos vagy, Júlia! című darabot Eszenyivel a főszerepben. Azt gondolhatnánk, hogy ennek kapcsán a néhai direktor tágabb értelemben is visszatér majd a reflektorfénybe: újra interjúkat ad, választ ad sok kérdésre, amit az elmúlt esztendők alatt sokan szerettek volna feltenni. A Best is megkereste, hogy az új szerep kapcsán nyilatkozzon, azonban azzal utasította vissza a megkeresést, hogy eldöntötte, többé nem nyilatkozik a magyar lapoknak. Így könnyen lehet, hogy ezután már csak külföldi orgánumokban olvashatunk vele interjút. Néhány évtizeddel ezelőtt még egyáltalán nem volt jellemző rá, hogy elzárkózzon a nyilvánosság elől. Előfordult, hogy köntösben adott interjút a kollégáknak az öltözőben, máskor cukkinit rántott, miközben munkatársunkkal beszélgetett, vagy hajcsavarókkal a fején fotózták őt, de elkísérhettük edzésre is. Sőt egykori szlovák szerelmével még egy prágai útra is magukkal vitték a sajtó képviselőit.

Kiemelt kép: Vörös Szilárd/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!