Napi friss

Pásztor Virág – Karrierváltáson gondolkozik

Az ifjú színésznő a Barátok közt után is kapta a színházi és televíziós felkéréseket, de közben már egy másik karrier építésébe is belekezdett.

„Kereskedelem és marketing szakon tanulok, saját vállalkozunk is van a barátommal. Patrik viszi ennek az üzleti vonalát, én pedig a kreatív energiáimmal járulok hozzá a sikerhez. Ő racionálisabb típus, mint én. Jól kiegészítjük egymást az élet minden területén. Szerencsések vagyunk, hogy ez nemcsak a magánéletben, hanem a munkában is jól működik – mesélte Virág a Story magazinnak. – Úgy voltunk vele: miért ne lehetne 21 évesen saját vállalkozásom? Sőt tovább megyek. Fiatalon megtapasztaltam, milyen csodálatos a hírnév, a taps, a csillogás, de azt is, hogy mindez mennyi nehézséggel, lemondással is jár. Abszolút el tudom képzelni, hogy egyszer egészen másba fogok, és kizárólag üzletasszony leszek. Azt is nagyon várom, hogy családom legyen. Ha esetleg éppen emiatt hagynék fel a színészettel, azt gondolom, nem lesz majd az az érzésem, hogy lemondok a művészi ambícióimról, hiszen azt már nagyon fiatalon megvalósíthattam, legalábbis egy részét mindenképpen. Persze nem tagadom, azért még ott motoszkál a fejemben, hogy milyen lenne egy igazi nagy mozifilmben szerepelni…”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story nyári különszáma!

A Story Sztárdiéta különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!