Napi friss

Demcsák Zsuzsa így reagált Szorcsik Viki és Csuti románcára

Völgyi Zsuzsi sem tudta magában tartani a véleményét.

Pár hónappal ezelőtt derült ki, hogy Szorcsik Viki és Csuti a Farm VIP forgatásán olyan közel kerültek egymáshoz, hogy később a való életben is folytatták az ismerkedést. Össze is jöttek, de végül rövid időn beleül véget ért a kapcsolat. Egyikőjük sem volt túl beszédes korábban a viszonyukról, azonban a Farm VIP utóbbi adásaiból mindenki számára világosan látszik, hogyan szökkent szárba a románcuk. A két celeb egyre többet beszélgetett egymással a farmon, egymás iránt táplált érzéseiket idővel pedig már a műsor többi szereplője előtt sem tudták palástolni. A kedd esti adásban a farmgyűlés során pedig már mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy valami van köztük, mindez azután ráadásul, hogy egymást küldték volna haza a játékból. Persze nem ellenszenvből, épp ellenkezőleg!

Csuti így indokolta, miért Vikit látná a farmon kívül: „Nem tudnék ellene harcolni, bármilyen feladatról is legyen szó, ahol, mondjuk, mi egymás ellen küzdenénk. Lehet, hogy én akkor egyet hátra lépnék. Ezért bármennyire örülök, hogy ő itt van velem, saját játékom szempontjából, hogy ha én meg szeretném nyerni ezt a játékot, nekem az lenne a jó, ha ő nem lenne itt.” Viki is hasonló okok miatt küldte volna haza Csutit. „Az a személy, akire én fogom tenni a jelem, nagyon-nagyon-nagyon közel áll hozzám. Nemcsak itt, hanem itt is – mutatott először a szívére, majd a fejére. – És ez nagyon veszélyes. Én tartozom ennek az illetőnek egy óriási vallomással, amit nem fogok elmondani még neki most, mert nincs itt a helye, hanem meg fogom várni azt, hogy kimenjünk innen. Kíváncsi leszek, betartja-e az ígéretét” – mondta a színésznő, aki ezután rátette a jelét Csutira.

A jelenetet Völgyi Zsuzsi sem hagyta szó nélkül: „Kik vagytok ti? Tiszta dilik vagytok” – jegyezte meg, majd Demcsák Zsuzsa faggatózott a két játékos közti kapcsolatról, amire Viki óvatosan reagált. „Nagyon sokat beszélgetünk, mert szimpatizálunk egymással. Semmi olyan nem történt közöttünk, ami nem ide való, de azt nem tudom letagadni, hogy szimpatizálunk egymással. Nagyon félek attól, hogy valami olyan dolog történik, amihez itt most senkinek nincsen köze. Éppen ezért nekem nem a szívemre kell hallgatni, hanem az eszemre. Innentől fogva ő már csak egy csapattárs, akivel versenyzem kőkeményen” – mondta a láthatóan zavarba jött színésznő, de Csuti is bele-belepirult a hallottakba. Demcsák Zsuzsa széles mosollyal az arcán figyelte a jelenetet, majd megjegyezte: „Két tinédzser, komolyan…”

Kiemelt képek: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!