Napi friss

Szilágyi Liliána komoly árat fizetett őszinteségéért: „Nagyon sok barátom eltűnt”

Pozitív hozadéka is volt a kiállásának.

Közel egy éve állt ki a nyilvánosság elé, és mondta el, hosszú éveken át bántalmazta az apja. Az úszó komoly felelősséget vállal azzal, hogy nyíltan beszél tapasztalatairól, üzenete rengeteg hasonló problémával küzdő emberhez jutott el. A felelősség azonban gyakran teher is számára. „Vannak napok, amikor annyira fáradt vagyok lelkileg, hogy néha vágyom rá, bárcsak élhetném az átlag huszonévesek életét. De úgy érzem, felelősséggel tartozom, hogy ha megvan az erőm hozzá, beszéljek róla, és vigyem végig ezt a folyamatot – mondta az InStyle-nak adott interjújában. Liliána arról is beszélt, hogy emberi kapcsolataiban milyen árat fizetett őszintesége miatt. – Nagyon sok, barátinak mondott kapcsolatom egyszer csak eltűnt. Ezzel számoltam, és senkire nem haragszom emiatt, megértem mindenki döntését. Ami viszont nagyon pozitív meglepetés volt, hogy olyan emberek kerültek be az életembe, vagy álltak mellém teljes vállszélességgel, akikről nem is gondoltam volna. Kevesebb, de sokkal minőségibb baráti kapcsolatom lett.” 

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!