Napi friss

Mischinger Péter Szorcsik Vikiről: „A megélhetésemet kockáztatta a hazugságaival”

A sportoló meggondolta magát, most már kész feljelentést tenni a színésznő ellen.

A story.hu is megírta, hogy a Farm VIP múlt heti adásában komoly konfliktus alakult ki Mischinhger Péter és Szorcsik Viki között. A színésznő az indulatos jelenetek után olyan kijelentéseket tett játékostársáról, amik a becsületsértés határát súrolják, ugyanis úgy beszélt az egykori exatlonosról, mintha fizikai bántalmazó lenne, akitől félni kell. Mischinger Péter először azt nyilatkozta a Borsnak, tisztában van vele, hogy becsületsértés és rágalmazás áldozata lett, de ő inkább elengedné a dolgot. Most azonban meggondolta magát, és bocsánatkérést követel a színésznőtől, amit ha nem kap meg, feljelentést tesz. A sportoló Facebook-oldalán tett közzé egy nyílt levelet a minap, amiben azt írja: „Azt hiszem, talán az is érthető, hogy megnézve a műsort, a hátam mögött tett nyilatkozatokat, egy kicsit újra átéltem, és nem esett jól. (…) A történethez elöljáróban még annyit fontos tisztázni, hogy a Farm VIP egy reality. Egy óra alatt próbálja bemutatni a szereplők egy napját. Óhatatlan, hogy pontatlan legyen, de nagy összességében (és hogy csak a magam nevében beszéljek) az én történetemet, ha nem is tökéletesen, de hitelesen adja vissza, és nem lett ’összevágva’, ’eltorzítva’.”

A sportoló levelében rámutatott, Szorcsik Viki és ő is temperamentumos személyiségek, és kiesése előtt két nappal kimerültségükben kétszer is összeszólalkoztak. „Lehetne rugózni a hosszan kisípolt reakciókon, a használt nyelvezeten, de azt gondolom, ezt a vonalat könnyebb elengedni, de a színtiszta hazugságokat és ami velük járt, már nehezebb. Nem kaptam lehetőséget megbeszélni a problémát, így Viki ’szabadon’ hergelhette ellenem a csapattársaimat. Az operatőröknek ezúton is hálás vagyok, hogy legalább így utólag látszik, mi zajlott a háttérben. Viki szisztematikusan, módszeres hazugságokkal sokakat ellenem fordított, aminek eredményeképp a becsületemet megtépázták, és kiestem a játékból. Az intrika a reality része, de azt gondolom, van egy határ.”

Amennyiben az a kép él a sportolóról a nagy nyilvánosság előtt, amit Szorcsik Viki festett róla a TV2 műsorában, igen sok vesztenivalója van. „Mi történik, ha nem maradok feddhetetlen? Egy olyan multinál vagyok vezető beosztásban, aminek alapelve az empátia, és azt hirdeti is. Ha ez a rágalomhadjárat célt ér, akkor a jó hírnevemnek és a karrieremnek egy csapásra vége. Én nem vagyok megélhetési celeb. Szeretek szerepelni, de a szakmai karrierem az alapja az életemnek. Viki a megélhetésemet kockáztatta a hazugságaival.” A sportoló azt is írta, lehet hibázni, Szorcsik Vikinek is, amit felelősségvállalással, őszinte és nyílt kommunikációval helyre lehet hozni. „Elvárom, hogy Viki nyilvánosan bocsánatot kérjen és (noha a TV már megtette a műsorral), tisztázza az engem ért valótlan vádakat. Barátok nem leszünk, és nem fogom meghívni az otthonomba teázni, de egy műsorban még szerepelhetünk. Nem célom Vikinek kárt okozni, mert mint mondtam, ő is hibázhat. Ha ezt megteszi, nem indítok rágalmazási pert, és nem fogom feljelenteni. Ellenkező esetben viszont a jogi lépés az egyetlen eszközöm, hogy ki legyen mondva: ez nem fér bele a társadalmi normákba” – zárta levelét Mischinger Péter.

Kiemelt képek: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!