Napi friss

Az idő begyógyította a sebeket – Koltai Róbert és Pogány Judit egyre többet beszélgetnek

A két színművész hivatalosan sosem vált el egymástól.

35 év után váltak külön, és bár a legtöbben tönkretment házasságnak nevezik kapcsolatukat, a színész szerint ez egyáltalán nincs így. „Azért, mert emberek elköszönnek egymástól egy időre… – fogalmazott félreérthetően a Bóta Caféban. A műsorvezető rá is kérdezett: ezek szerint elképzelhető, hogy a jövőben újra visszatér Pogány Judit a színész életébe? Koltai erre már nemmel felelt, és elárulta azt is, válásuk nyugodt körülmények között zajlott, ráadásul papíron nem váltak el egymástól. Bár közös életük részben véget ért, összeköti őket gyermekük, illetve három unokájuk, így természetesen tartják a kapcsolatot. – Mi most már egyre többet beszélgetünk” – mesélte Koltai, és bevallotta, számára sem volt könnyű időszak, amikor szétmentek a feleségével. Megjegyezte, úgy érzi, Pogány Judittal szurkolnak egymásnak az életben, ő például most azért szorít volt nejének, mert a színésznőt Prima Primissima-díjra jelölték. A színész egyébként már rég nem egyedülálló, hat éve párkapcsolatban él Gaál Ildikó rendezővel.

Kiemelt képek: Fülöp Dániel; Szabolcs László/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!