Nyolcéves volt, amikor elveszítette az édesapját, majd az édesanyját, és testvérével együtt nevelőszülőkhöz került. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő a Mi lenne, ha… című podcastben mesélt szélsőséges gyerekkoráról, amelyben egyszerre volt jelen az euforikus boldogság és a fájdalom. „Elképesztően boldog éveim is voltak gyerekkoromban, és nagyon kemények is. De nem bánom, hogy ez így történt. Persze az embernek nem esik jól elveszíteni egyik szülőjét sem, de ha már így történt, és úgysem csinálhatom vissza, akkor örülök annak, hogy annyira szélsőséges és túl gazdag érzelmeket élhettem át, mert abból épülünk. Azt hiszem, az egész életemet a gyerekkori emlékekhez képest éltem végig, játszani is abból játszom – vallotta be a színésznő, aki azt is elárulta, fivérének köszönhetően nagyon keveset babázott, ő is inkább fiús játékokkal töltötte az idejét. – Az isten a bátyám volt az életemben, mindig fiú szerettem volna lenni. Az egész életemet féltékenyen töltöttem, hogy én miért lány vagyok. Nem csak gyerekként éreztem ezt, hanem később is, hogy miért lánynak születtem.”
Kiemelt kép: Keleti Éva
