Napi friss

Stohl Andrást végre kisfia is láthatja az egyik sikerdarabjában

A színész játssza az előadásban a főgonoszt.

Hét éve tette le végleg A Játékkészítő című mesemusical főgonoszának jelmezét. A kiváló színész kisfia, Andriska – akkor még karon ülő gyermekként – nem élvezhette az előadást. A darab most, november 4-étől a Színház TV felületén egy musicalfilm formájában éled újjá, Stohl András pedig készül, hogy közösen fogja újra átélni a máig aktuális történetet. „Andriska most majdnem annyi idős, mint A Játékkészítő egykori gyerek főhőse, Peti, tehát pont neki is szól a mese – meséli a színész, aki nagyon örül, hogy végre fia is láthatja azt a darabot, ami annak idején több tízezer gyereknek okozott felejthetetlen pillanatokat. – Élőben fantasztikus volt ez a mesemusical, kiváló kollégákkal játszottuk együtt lenyűgözően látványos díszletek között – emlékszik vissza Stohl András, aki a musical dalait sokáig énekelte a kisfia ágyánál. – Sajnálom, hogy színpadon már nem adjuk elő, de láttam a musical filmes változatát, és azt kell mondjam, hogy a többkamerás felvételek még élvezetesebbé teszik az előadást.”

Stohl András a Játékkészítő című előadásban

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!