Napi friss

Muri Enikő – Nem kíméli vetélytársait

Hódi Pamela és Megyeri Csilla is megkapta már tőle a magáét.

A szórakoztató, izgalmas és megható jelenetek mellett eddig minden Nyerő Páros évad tele volt veszekedéssel és ármánykodással. A mostani sem kivétel, a feszültség legfőbb forrása pedig most a Sugarloaf párosa, Muri Enikő és Tóth Szabi. Utóbbi már a villába lépése első percében összefeszült Tóth Bencével, akivel azóta is hullámzó a kapcsolata. Muri Enikő legfőbb ellenlábasa pedig Bence párja, Hódi Pamela, akivel hiába ültek le beszélgetni, nem sikerült rendezni soraikat. A vita után mindketten sírva borultak a párjaik vállára, Enikő azonban a panaszkodásnál kicsit messzebbre ment, amikor kifakadt Szabinak a kamerák előtt. „Amit Pamela kivált belőlem, én azt gyűlölöm. Kifordulok önmagamból egy emberért, aki nekem annyit sem ér, mint egy szemeteszsák, érted, üresen” – fogalmazott az énekesnő. Szavait Pamela benn, a villában nem, de a napokban, a tévéből már bizonyosan hallotta, reakció azonban eddig még nem érkezett a részéről.

Enikőnek nem ez volt az utolsó kíméletlen beszólása, legutóbb Megyeri Csillával feszült össze. „Én nem tudok már milyen platformon, milyen hangnemben beszélni veled, hogy vagy te, vagy a slepped, b*****g, ne marjon belém. És nekem ebből már annyira elegem van” – hangzott el az újabb csípős, trágár szóval kiegészített megjegyzés. A slepp alatt minden bizonnyal Csilla barátnőjére, Pamelára célzott. A vita egyébként abból alakult, hogy Enikő bántva érezte magát, hogy egy feladat során Csilla azt mondta, az ő párosukat Szabival nem tartja egyenértékű játékosnak a többiekével, mert egyszer már kiestek a játékból.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A Story magazin friss számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story Horoszkóp Különszáma!

Még kapható a Story sztárotthon különszáma!