Napi friss

A Hódi Pamela és Muri Enikő közti ellenszenv a Nyerő Páros után is kitart

Elhangzott egy-két csípős mondat az énekesnő szájából.

Napról napra érezhetőbb az RTL műsorában, hogy Hódi Pamela és Muri Enikő nem igazán szívelik egymást. Az ellenszenv már érezhető volt abban az adásban is, amikor a versenyzők névtelenül tehettek fel kérdéseket, és az énekesnő Pamelát azzal találta be, hogy most akkor melyik az igazi énje: a kitárulkozó influenszer vagy a zárkózott villalakó? A szerda esti beöltözős bulin történtek pedig csak erősítették a köztük lévő ellenszenvet. Enikő először a párjának, Szabinak, majd egyre többeknek csattant fel a versenyzők közül, hogy míg mindenki más maximális ponttal jutalmazta a produkciójukat, az influenszer csak 9 pontot adott nekik, és még meg is jegyezte, hogy nem élvezte annyira a kis performanszt, mint a többiekét. Az énekesnő-színésznő szerint képtelen elviselni, ha nem ő van a középpontban, nem ő a legjobb és a legviccesebb. Pamelának se kellett több, és kerek perec kijelentette, hogy ovis szintűnek találja a kiakadását.

A két híresség csörtéje, nagyon úgy fest, a forgatáson túl is kitart, ugyanis pár napja Enikő és Szabi épp egy koncertre igyekezve videót készítettek az Instagramra, ahol elhangzott néhány csípős mondat az énekes-színésznő szájából, mint például: „Szerencsére én nem az influenszerkedésből élek”, amire Szabi is rákontrázott, hogy „Hál’ isten, nem vagy influenzás.” A fricska hallatán pedig nehéz nem Pamelára gondolni, aki az ország egyik legelső és legnépszerűbb influenszere.

Kiemelt kép: RTL Klub/Sajtóklub, Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY MAGAZIN FRISS SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story Horoszkóp Különszáma!