Napi friss

„Szívdobogást kaptam, ahogy megérkeztem” – Dióssy Klári ellátogatott élete fontos helyszínére

A férjével mindketten a közmédiánál dolgoztak, de sokáig nem ismerték egymást. 9 évvel ezelőtt egy közös munka hozta össze őket.

Munkakapcsolatból szövődött szerelem Dióssy Klári és gyermeke édesapja között 2013-ban. Egy révfülöpi forgatáson ismerkedett meg, majd egy évvel később Klári életet adott gyermeküknek, Máténak, aki a napokban lesz 8 éves. „Bár mindketten a közmédiánál dolgoztunk, nem ismertük egymást a munkahelyen keresztül. Ő a Bartók Rádióban hangmérnök, és váratlanul szólította akkor ide egy feladat. Ez már kilenc éve történt, de még most is szívdobogást kaptam, ahogy megérkeztem ide” –  mesélte a NYÁR 22 nyári balatoni stúdiójában.

A Ridikül műsorvezetője számára a nyár a pihenésről és a feltöltődésről szól, hiszen ősztől ismét várja majd hétköznap délután a Duna nézőit. A visszatérő Ridikülben – amelynek forgatása két hét múlva kezdődik – továbbra is változatos témákkal készülnek. Azt is elárulta, az érzelmes, szívbe markoló történeteket szereti, ezek lelkileg nagyon megérintik, és rendkívül sokat is adnak neki.

Kiemelt kép: fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!