Napi friss

Életfogytiglant kapott VV Fanni gyilkosa

B. László végig azt állította, hogy ártatlan.

A Fővárosi Törvényszék szerdán bűnösnek találta B. Lászlót személyi szabadság megsértése és emberölés bűntettében, ezért első fokon életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték – írja a 24.hu. A portál cikkében megjegyzi, a ValóVilág hetedik szériájának szereplője, Novozánszki Fanni négy és fél éve tűnt el. Sosem titkolta, hogy gazdagságra, luxusra, kényelemre vágyik, és azt sem, hogy a tévés szereplése után mindezt szexmunkával fogja megteremteni magának. A legjobb, legkapósabb akart lenni, és hamar tele is lett a notesze jól fizető vendégek nevével. Arról a noteszról van szó, amit a lány eltűnése után Fanni édesanyja, Novozánszki Katalin szerint B. Erika nagy erőkkel keresett. B. Erika volt Fanni barátnője, rajta keresztül ismerte meg az áldozat a későbbi gyilkosát, B. Lászlót. A vádirat szerint 2017. november 20-án B. László az ölében lecipelte Fannit a lány lakásából a ház mélygarázsába, majd a bőröndjével együtt az ott parkoló Citroën Cactus típusú bérautója hátsó ülésére helyezte, aztán elhajtott a kocsival. A biztonsági kamera felvétele alapján a szakértők azóta sem tudták megállapítani, hogy a felvételen látható lány abban a pillanatban ájult volt-e, vagy már halott. Ettől a pillanattól kezdve semmi hír nincs Fanniról, mintha a föld nyelte volna el. B. László az ügy egyetlen vádlottjaként mindvégig azt állította, hogy közös barátjuk, B. Erika jóvoltából, üzleti célból került kapcsolatba Fannival, valamint tagadta, hogy ő felelne a lány haláláért.

Kiemelt kép: RTL2/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!