Fiatalon arról álmodozott, hogy a zenekarával sorra nyerik a díjakat, hogy őt választják az év énekesnőjének. Úgy is gondolta, nincs annál nagyszerűbb érzés, mint hogy az ő vagy az együttese nevét kiáltják ki győztesnek. Viszont amikor megtudta, édesanya lesz, az mindent felülírt. „Amikor a terhességi tesztem pozitív lett – pedig előtte az orvos azt mondta, nem lehet gyerekem –, az valami elképesztő érzés volt! A lányom születése mindent felülírt! Semmi sem ért fel azzal, amikor a kezembe adták, és mondták, hogy egy egészséges, tökéletes és gyönyörű gyermek, akinek én adtam életet. Számomra Maja jelenti a mindent! De ez látszik is, össze vagyunk nőve – mondta az édesanya a Három Igazság című műsorban. Majd arra a kérdésre, hogy látja-e magát a lányában, határozott igennel felelt. – Amikor kirakok egy régi, a balesetem előtti fotót, mindenki azt írja, hogy tisztára egyformák vagyunk. Én is így látom.”
Judy és férje, Balázs már régóta szerettek volna egy kis testvért a lányuknak, és noha pár éve az énekesnőnek sikerült is teherbe esnie, a babát végül elvesztették. „Két éve a férjem, Balázs egy pozitív terhességi tesztet kapott tőlem karácsonyra. Hogy egyáltalán teherbe tudtam esni, az önmagában felért egy csodával, én lepődtem meg a legjobban a két csík láttán – mondta korábban a Storynak a Groovehouse énekesnője. – Az örömünk óriási volt, de elővigyázatosságból még nem szóltunk a lányunknak, hogy érkezik a kis tesó. A férjemmel ábrándoztunk, milyen lesz az élet négyesben, tervezgettük a jövőt, majd az egyik este bekövetkezett, amitől olyannyira féltünk. Elkezdtem vérezni, azonnal kaptam magam, és indultam a kórházba, méghozzá egyedül. Balázs és Maja negyvenfokos lázzal feküdtek otthon, a gyerek ráadásul már aludt, nem is lett volna kire bízni, így a férjem otthon maradt vele. Mire beértem a sürgősségire, nagy fájdalmaim voltak. Lefektettek, adtak fájdalomcsillapítót, nyugtatgattak, de ekkor már tudtam – amit az orvos nem sokkal később meg is erősített –, hogy elveszettem a gyermekem.” A házasokra nehéz napok, hetek vártak, de egyikük sem kutatott a miértek után, elfogadták, hogy ennek valamiért így kellett alakulnia. „Mint mindig, ezúttal is egymásba kapaszkodtunk. Nem hibáztattunk senkit, nem szitkozódtunk, megpróbáltuk mielőbb túltenni magunkat a megrázkódtatáson. Az autóbalesetem óta hiszek a sorsszerűségben, folyton azt mantrázom magamban, hogy minden okkal történik.”
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu
