Napi friss

Bochkor Gábor: „Korda Gyuri bácsi haragszik rám”

A rádiós korábban az énekes egyik nagy sikerű slágerét kritizálta.

A Retro Rádió kedd reggeli műsorában, a Bochkorban ismét felcsendült Korda György Reptér című slágere, a rádiós pedig váratlanul megjegyezte, ismerőseitől tudja, hogy az énekes haragszik rá, amiért korábban kritizálta a dalt. Hangsúlyozta, nem a dallal van problémája, hanem inkább a szöveggel – amit egyébként nem Korda György írt, hanem S. Nagy István dalszerző. „Gyuri bá’, ne haragudj rám, téged imádlak!” – üzente élő adásban Bochkor Gábor. A story.hu telefonon érte el Korda Györgyöt, hogy megtudja, valóban orrol-e a rádiósra a véleménye miatt. „Dehogy haragszom! Mindenkinek joga van elmondani a véleményét, és én elfogadom azt. Gáborral ha nem is baráti a viszonyunk, de nagyon jó kapcsolatban vagyunk, és ezt a véleménye sem befolyásolja – mondja a legendás énekes, aki azt azért furcsállja, hogy a rádiósnak pont ez a sláger nem tetszik. – Ez a dal negyven éve bizonyít, emblematikus szövege van. Őrületes sláger! Soha életemben nem volt még olyan dalom, mint ez, amit minden egyes fellépés során kétszer kell előadnom. A közönség gyakran kiabálja nekem: ’Reptér!’ És nekem újra el kell énekelnem. Azt szeretném, ha Gábor sokat bulizna erre a dalra.”

Kiemelt képek: Olajos Piroska, Nagy Zoltán/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!