Napi friss

Osztályfőnöke lerántotta a leplet Csonka Andrásról – Országos botrány lett az érettségijéből

Még az újságokba is bekerült a skandalum!

Nemrég a gimnáziumi osztályfőnökénél járt, a 90. életévében járó Márta néninél. A nyugdíjas tanárnő pedig felidézte, milyen tanuló volt a népszerű színész – erről Pici videót tett közzé Instagram-oldalán. Kiderült, hogy annak idején, amikor a színész osztálya érettségizett, még azoknak is ötös lett a matekvizsgája, akik korábban épphogy összekaparták belőle a kettest. Márta néni ugyanis engedte, hogy a fiatalok puskázzanak, de előre figyelmeztette őket, csak arra törekedjenek, hogy görbüljön az érdemjegy. Bandiék azonban nem fogadták meg a tanácsot, és született egy rakás jeles dolgozat. Azzal buktak le, hogy a puska segítségével olyan módszerrel oldották meg a feladatokat, amiket nem is tanultak az iskolában. A második feltűnő dolog pedig az volt, hogy tizenheten ugyanazt a hibát vétették. Az ügyből országos botrány lett, még az újságokba is bekerült. Márta nénit és az iskola igazgatóját pedig berendelte a minisztérium. Egy ideig úgy tűnt, a színész és osztálytársai egy év múlva kénytelenek lesznek ismét érettségizni, végül a minisztérium egyik emberének megesett a szíve Márta nénin, így a tanulóknak még abban az évben kellett szóbelizniük matematikából.

Csonka András aztán elmesélte, hogy a történelemmel is meggyűlt a baja. Márta néni erről a következőket mesélte: ő sosem kérte a diákjait, hogy magolják be az évszámokat meg a tankönyv összes sorát, inkább szerette megbeszélni a történelmet a diákokkal. Bandi azonban nem nagyon figyelt az órákon, mással volt elfoglalva, ezért bosszúból három nap különbséggel, két egymás követő órán is neki szegezte a kérdést: mikor tört ki a második világháború? A színész egyik alkalommal sem tudta a helyes választ, így mind a kétszer egy-egy ceruzás egyessel gazdagodott.

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!