Napi friss

Judy – Szexi sportokkal növeli az önbizalmát

Az énekesnő úgy érzi, ha jóban vagyunk önmagunkkal, az a házasságunknak is jót tesz.

Mindössze kétszer küzdött túlsúllyal, először kislánya születésekor, másodjára pedig akkor, amikor a járványhelyzet miatt ő is karanténba kényszerült, és felszaladtak rá a pluszkilók. A Groovehouse énekesnője nemrég 10 kilót adott le, így mostanra végre elégedetten néz tükörbe, ami korábban nagyon ritkán fordult elő. „Fáj kimondani, de nem szerettem magam, nem voltam elégedett a testemmel, nem tetszett az, amit a tükörben láttam. Nemrég azonban pontot tettem az évek óta tartó jojó végére: az interneten találtam egy módszert, egy tudományos formulát, amely egy vákuumrostot és egy különleges kaktuszfélét is tartalmaz, így koplalás nélkül 10 kilótól szabadultam meg.” Judy fiatal korában sokat járt edzőterembe, igaz, akkor azért, mert állandóan kövérnek látta magát, holott vékony volt. Ez mára azonban a múlté, ráadásul jelenleg két szexi sporttal is barátkozik. „Nagyon szeretek mozogni, és elég bevállalós vagyok, mindent szívesen kipróbálok. Az arial jógával és a rúdtánccal még ismerkedem, aztán meglátom, melyik lesz a befutó. Úgy gondolom, hogy mi, nők nagyon híján vagyunk az önbizalomnak, de ez a két sport abszolút ad egy löketet ezen a téren. Ez a házasságban is jól jön, új lendületet ad, ha jóban vagyunk magunkkal” – tette hozzá sejtelmesen Judy.

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!