Napi friss

Borbély Alexandra – Kiderült, mikor születnek ikerlányai

Az öthónapos kismama aktívabb életet él, mint valaha.

Színésznőként rendkívül szenvedélyes és temperamentumos személyiség, de reméli, hogy szülőként kellő türelme lesz a gyermekeihez. Ikrei decemberi születését már nagyon várja, máris sokat gondolkodik az előtte álló feladatokon. „Az elejétől azt mondogattam Ervinnek, ha a Jóisten meg akar tréfálni, akkor lányai lesznek, még kettő” – jegyezte meg a mai Reggeliben Alexandra. A boldog szülők ezt persze nem bánják, sőt, boldogan készülnek a szülőszerepre. Alexandra még írásba is fogott, hiszen olyan élményekben lehet része, amelyeket mindenképpen szeretne megőrizni a lányai számára is. „Elkezdtem naplót írni, mert el kell mondanom, miben vettek részt: hogy egy kocsi tetején táncoltam velük egy forgatáson négy órán keresztül, hogy raftingoltam, és ők ezt mind átélték velem – mesélte Alexandra, aki a napokban befejezte utolsó filmes munkáját, amelyről ezúttal örömmel mesélt. „Rengeteget forgattak már ezek a kiscsajok, hiszen a terhességem elejétől dolgoztam és a legnehezebb jeleneteket, rengeteg sírással, fázással és mindezt úgy, hogy nem tudtam, hogy velem vannak a lányok. Lesz egy szlovák film, abban még nem látszott a hasam, és még időben befejeztük, és lesz egy cseh film, amelyben éppen kismamát játszom, aki a harmadik-negyedik hónapban van. Eddig műhasat viseltem, a forgatás végére beleértem a szerepbe. Várom a premiereket.”

Lelassult, lenyugodott és most, hogy nem forgat, csak magára és születő babáira koncentrál. Ezt a nyarat pedig igyekszik kihasználni. „Jól esik a pihenés, most már csak anyukámmal és családommal leszek, végre elmegyünk Amalfira, mert ott még nem voltunk és a barátnőim esküvőjére. Ennyire nyugodt még soha életemben nem voltam. Nincs bennem az a pozitív feszültség sem, ami hajt a munkában, olyan, mintha Buddha-üzemmódban lennék” – számolt be állapotáról a kismama.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!