Napi friss

Kármán Odett: „Norbi nagyon ideges volt rám”

A páros egy időben sokat veszekedett egy nézeteltérés miatt.

Kamarás Norbi és Kármán Odett az Éjjel-Nappal Budapest forgatásai alatt jöttek össze, majd a Nyerő Páros című műsorban ismerhette meg őket jobban az ország, amit végül meg is nyertek. Ez a győzelem hatalmas löketet adott a szerelmeseknek, akiknek göröngyös volt az út a boldogságig. Kamerák előtt is meséltek róla, hogy párterápiára jártak, mert akadtak olyan problémáik, amiket nem sikerült megoldaniuk, Odett a legújabb IstenEstben pedig arról is mesél, hogy a negatív kommentek sokáig meghatározták a napjait, a hangulatát, amit Norbi kifejezetten nehezen viselt. „Amikor én belecsöppentem ebbe az egészbe, az Éjjel-Nappalba, azonnal néztem a kommenteket. Mindent. Norbi nagyon ideges volt rám, és mindig mondta, hogy felejtsem el. És ezen veszekedtünk, hogy ki mit mondott rólam. Hogy ez azt mondta, az az írta, és belevittem magam lelkileg. Rosszul éreztem magam, és egész nap csak ezen gondolkodtam, mit csináljak, hogy mindenki szeressen? Hogy mindenki pozitívat írjon rólam?” – emlékszik vissza Odett, aki ma sem érti, miért bántják, ha ő senkit sem bánt egy szóval sem.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!