Napi friss

Megható üzenettel búcsúzik a nézőktől a Mamma Mia! főszereplője

Kováts Kriszta úgy érezte, a csúcson kell abbahagynia.

Hivatalosan is bejelentette a színésznő, mikor láthatja őt utoljára a közönség a Madách Színházban Donna Sheridanként. A világhírű filmben ezt a karaktert Meryl Streep alakította. „Nyolc éve játszom ezt a szerepet. Igazi ajándék volt az élettől, hogy a castingon megkaptam Donna szerepét, és 2014 nyarán először eljátszhattam Magyarországon a Szegedi Dóm előtt. És azóta több mint 150-szer. A Szegedi Szabadtéri Játékokon tizenhétszer, ami igazi rekordnak számít – soha még darab nem ment ennyiszer Szegeden. Ott 4-5 000 ember tombolta végig esténként a finálét, és táncolt és énekelt velünk – írta hivatalos közösségi oldalán Kováts Kriszta (a kiemelt képen balra). – Csodálatos szerep, csodálatos előadás, imádom játszani, de az idő megy. Úgy gondoltam, hogy a csúcson kell abbahagyni (hiszen a nézőknek el kell hinniük, hogy Donna negyvenéves, húszévesen szülte a lányát, aki húszévesen megy férjhez, stb.) Július 30-án és 30-én játszom utoljára a szerepet a Madách Színházban.”

Kiemelt kép: Olajos Piroska

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!