Napi friss

Kovács András Péter – Édesapja alkoholizmusa miatt nem iszik egy kortyot sem

A humorista gyerekkorában többször szégyenkezett az édesapja miatt, még sincs benne harag emiatt.

Az egyik legnépszerűbb hazai humorista, nemrég a Bóta Café vendége volt, ahol egy igen komoly téma is szóba került. Valamennyire ismert tény róla, hogy egyáltalán nem iszik alkoholt. „Apám mutatott elrettentő példát az ivás terén – mondta, és amikor a műsorvezető rákérdezett, hogy édesapja alkoholista volt-e, így felelt: – Nagyon keményen. Ez is vitte el.” Kovács András Péter 23 éves volt, amikor elvesztette édesapját, de mint mondta, nem haragszik rá. „Nem vádolom őt utólag. Őt is helyre tettem magamban. Az ember szenvedélybeteg családtagjaként fel tudja ezt dolgozni. Ez azzal kezdődik, hogy megbocsát az illetőnek – mondta, és hozzátette, ahhoz képest milyen sokakat érint közvetlenül és közvetve is az alkoholizmus, nem beszélünk eleget a problémáról. Hangsúlyozta, gyerekkorában sosem érte fizikai bántalmazás az apja részéről. Ugyanakkor állandó volt a bizonytalanság, hiszen egy gyerek ilyenkor nem tudja, mire megy haza, vagy hogy milyen állapotban kerül elő az apja. Ahogy azt sem könnyű megélni, hogy a figyelmet, amit egy gyerek érdemelne, azt végül az alkoholista apa kapja meg a család részéről. – Nekem szégyenkeznem kellett az osztálytársaim előtt. Átjöttek játszani délután, megjelent apám, hogy focizzunk, próbált egyet a labdába rúgni, és hanyatt esett. Mindenki röhögött, kivéve engem. Ezek nagyon kemény pillanatok.” A humorista ennek tudja be, miért vált azzá az emberré, akit ma ismer az ország. „Ilyenkor az ember persze, hogy kompenzál. Próbálja bebizonyítani, hogy ő több, érdemesebb. Ebből nálam nagyon sok minden fakadt: a szorgalom, a szeretet és az instant nevetések iránti vágy. Ez vezetett ahhoz, hogy az legyek, aki.”

Kiemelt kép: Rozmanitz Gábor

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!