Napi friss

Szabó Zsófi és Shane Tusup – Van esély a békülésre?

Nem ők lennének az egyetlen hazai sztárpár, akik az eljegyzés után szakítanak, hogy aztán megerősödve ismét egymásra találjanak.

Mindenkit megdöbbentett, hogy Szabó Zsófi és Shane Tusup három hónappal a romantikus eljegyzésük után bejelentették: szakítottak. Az okokról senki sem beszél, a körülményeket egyelőre senki sem ismeri, mindenki találgat, mi vethetett véget az álompár kapcsolatának. Akadnak azonban olyanok, akik szerint nincs veszve minden, és nem elképzelhetetlen, hogy a tévés és az edző egy nap még visszatalál egymáshoz. Az biztos, hogy nem lenne példa nélküli, hiszen a hazai hírességek között is voltak, akik az eljegyzést követően szétmentek, majd ismét összejöttek. Hódi Pamela és ma már férje, Tóth Bence másfél év után, 2019-ben jegyezték el egymást. A rá következő májusban azonban arról szóltak a hírek, hogy Bence elköltözött Pamelával közös otthonukból, a jegyességet pedig felbontották, holott 2020 nyarára tervezték az esküvőjüket – igaz, azt a pandémia miatt egyébként is el akarták halasztani. A szakítás híre akkor mindenkit meglepett, hiszen a pár a lagzin kívül nászutat és családalapítást tervezett. Pamela ezután még úgy érezte, nincs számukra visszaút, mindketten azt látták, a kapcsolat akkor és ott véget ért. Két hónappal később aztán váratlan fordulat történt: Pamela közösségi oldalán bejelentette, hogy visszataláltak egymáshoz. A pár azóta a legnagyobb harmóniában él, több mint egy éve összeházasodtak, és első közös gyermekük, Tóth Evolet Olívia is megszületett. Ami pedig Szabó Zsófit és Shane Tusupot illeti: ki tudja, nem a Hódi Pameláékhoz hasonló sorsot szánt-e nekik az élet?

Kiemelt kép: Nagy Zoltán; Birton Szabolcs

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!