Napi friss

Pokorny Lia túl van az első előadásán Babicsek Bernát nélkül – „Különleges dolog történt”

A harmonikaművész tavaly év végén füstmérgezésben halt meg, a színésznővel közös előadásában új zenész lépett a helyére.

Pokorny Lia és a 41 éves korában elhunyt Babicsek Bernát Liason című előadása mindig hatalmas népszerűségnek örvendett. A harmonikaművész halála után kérdésessé vált, vajon a színésznő folytatja-e majd az előadást a harmonikás nélkül. Végül úgy döntött, igen, Bernát helyére pedig Kéméndi Tamás zenész érkezett. Majd’ négy hónap kihagyás után nemrég be is mutatták az újragondolt Liasont. „Tamással megtaláltuk a karakterét, és azt, hogy ő mit jelent ebben az előadásban. Érdekes kis utazás volt – mesélte Lia a Reggeliben. – Óhatatlanul két harmonikással vagyok a színpadon, hiszen Bernát mindig ott lesz velünk.” A színésznő arról is mesélt, hogy különös dolog történt a próbafolyamat során. Korábban Bernátnak volt egy szólója az előadáson belül, Botos Éva játékmester pedig kitalálta, mi lenne, ha erre a dalra készülne egy dalszöveg is, amit Lia énekelne el. „Született is egy gyönyörű dalszöveg, de éreztem, hogy ez nem Bernát. Addig mondogattam, hogy miről kellene szólnia, hogy végül megírtam ezt a dalt, pedig életemben nem írtam még szöveget – mesélte Lia, aki a Kéméndi Tamással való közös munka során új színeket is felfedezett magában. – Jól éreztem, hogy folytatni kell, mert még sokkal több mindenről tudok mesélni. Nagyon fontos: egyszerűen fel kell állni, és tovább kell menni.”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!