Napi friss

A magyar márka is megszólalt a súlyos beteg Bruce Willisről: „Reméljük, láthatjuk még vele a Die Hard 6-ot”

Az amerikai színész afázia miatt vonul vissza.

Mindenkit megdöbbentett a hír, hogy Bruce Willis visszavonul a filmezéstől, miután afáziát állapítottak meg nála, amely nyelvi kommunikációs képességeit korlátozza. Mint ismert, hazánkban ez a betegség Kulka Jánost érinti. Bruce Willisnek az utóbbi időben a forgatások sok nehézséggel jártak, a végén már a legrövidebb mondatokat is elfelejtette, ezért fülhallgatót is viselt, amin keresztül súgták neki a szöveget. Magyarországon nemcsak filmjei miatt volt köztudatban a világsztár, de az elmúlt négy évben a hazai energiaital-márka, a Hell reklámarca is volt. Idén februárban pedig azt közölte a cég, hogy a hollywoodi színész két évig még biztosan szerepelni fog a reklámjaikban. A story.hu megkereste a márkát, hogy megtudja, Willis visszavonulása hogyan hat majd a közös munkára. Válaszukban ezt írták: „A bejelentés értelmében Bruce több filmet már nem fog forgatni. A 2022 februárjában indult kampány új anyagai már elkészültek, így ez a bejelentés minket abszolút nem befolyásol. Nincs semmi ok arra, hogy leállítsuk a kampányunkat. Bruce személyében egy nagyon profi és koncentrált, mindamellett a munkájában alázatos és közvetlen partnert ismertünk meg, akivel élmény a közös munka minden alkalommal. Bízunk a gyors gyógyulásában, ezúton is kitartást kívánunk neki az előtte álló időszakhoz. És természetesen reméljük, egyszer mégiscsak láthatjuk vele a Die Hard 6-ot.” Az energiaital-márka jó kapcsolatot ápol a színésszel és menedzsmentjével, folyamatosan tartják velük a kapcsolatot, de a visszavonulás híréről ők is a sajtóból értesültek. „Egészségügyi leletei természetesen magánéletének részét képezik, amire nekünk sincs rálátásunk” – írták.

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!