Napi friss

Rudolf Péter ötvenévesen tanult meg a jelenben élni

Sikerei mellett a kezdeti nehézségeket sem felejti, amikor „elkényeztetett kisvárosi üdvöskeként” először tapasztalta meg, hogy bizony a színészek élete sem fenékig tejfel.

A 62 éves Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész egész életét a színházra, a tanulásra tette fel, a legfontosabb leckét azonban csupán ötvenéves korában tanulta meg. „Mintha csak tegnap történt volna, hogy jelentkeztem a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Persze nem vettek fel elsőre, amin teljesen megdöbbentem, mert kisvárosi elkényeztetett üdvöskeként azt hittem, hogy sikerülni fog. Ez volt életem első kudarca, de most már utólag bevallhatom, hogy nagyon jót tett nekem az a pofon. Igaz, akkor ezt nem így éltem meg. Általában minden csak később, utólagosan nyer értelmet az életemben. Ha belegondolok, hogy a Cha-cha-cha, a Szerencsés Dániel és a Jób lázadása című filmeket két év alatt forgattam le, akkor igencsak megdöbbenek, hisz az egyik egy legendás közönségfilm volt, a másik bejárta a világot, és elnyerte a kritikusok díját Cannes-ban, a Jób lázadását pedig Oscar-díjra jelölték. Hihetetlen, hogy ez mind velem történt meg, és mindössze két év alatt… Mit nem adnék még egyszer egy ilyen időszakért, akkoriban viszont fel sem fogtam ezeket a hatalmas sikereket. Csak tettem a dolgomat, egyik szerepből estem a másikba, és elfelejtettem a legfontosabbat: megélni a pillanatot. Az ötvenedik születésnapomon tudatosult bennem, hogy meg kell tanulnom a jelenben élni, hogy ezeknek a bizonyos ’villanásoknak’ tudjak örülni, hogy észrevegyem, milyen jó dolgom van, mert az van. Ha nincs okom a kesergésre, akkor miért ne örülnék? Minden csak nézőpont kérdése!” – árulta el egy korábbi interjúban a Vígszínház igazgatója.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!