Napi friss

Régi szereplő tér vissza az RTL Klub napi sorozatába

Láthattuk őt a ValóVilág tizedik szériájában és a Survivorben is a celebek oldalán.

Filipánics Bálintról van szó, akit nemcsak az előbb említett műsorokból ismerhet a közönség, de a focipályáról is. „A fociban szuper eredményeim voltak, kapusként benne voltam az utánpótlás-válogatottban is. Azt hittem, ez lesz a legnagyobb kalandom… Aztán jött az Éjjel-Nappal Budapest, és felrúgott mindent, és ezt imádtam – mesélte Bálint, akinek az életéből ugyan az aktív sport ment, de visszatért a barátnője. – Tavaly nyár végén jöttünk össze, és másfél hónapja voltunk együtt, amikor Kínába ment több mint három hónapra modellmunkára. Hosszú három hónap volt, de folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, mindennap többször beszéltünk, úgyhogy megérte rá várni. Nekem más forgatókönyv nem volt a fejemben, csak az, hogy hazajön, és akkor ott folytatjuk, ahol abbahagytuk” – mondta Bálint, akinek sikerült párjával ott folytatnia, ahol abbahagyták, így a neve és a szerelmesek napját, február 14-ét már együtt ünnepelték.

Kiemelt kép: RTL Klub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!