Napi friss

Színdarabbal emlékezik Göncz Árpádra a Drága örökösök sztárja

A bemutatóra egy fontos évfordulón kerül majd sor.

Február 10-én, Göncz Árpád születésének 100. évfordulóján jelentették be, hogy előadást készítenek a 2015-ben elhunyt köztársasági elnök egyik darabjából. Göncz Árpád Mérleg című drámáját dolgozzák fel, a premierre pedig a tervek szerint a szerző köztársasági elnöki beiktatásának évfordulóján, 2022. augusztus 3-án kerül sor a Csokonai Rendezvény Házban. „Ha eszünkbe jut Göncz Árpád életműve, az első szó a bátorság, ami beugrik, gondoljunk csak a történelemben vagy a magyar kultúrában betöltött, megkerülhetetlen szerepére. Azt, hogy kik alakítják az előadás főszerepeit, kicsit még maradjon titok, de annyit elárulhatunk, hogy terveink szerint igazán impozáns szereposztása lesz a darabnak” – mesélték a projekt ötletgazdái közül Gerlits Réka és Mészáros Piroska, akik a Bátorságok Könyve kitalálói is egyben. Utóbbi a Drága örökösök Natasájaként lehet ismerős a tévénézőknek.

Mészáros Piroska (Fotó: Birton Szabolcs)

A Mérleg Göncz Árpád nemzedékének sarkalatos kérdéseire keresi a választ, mégis örök érvényű, és 2022-ben is aktuális. A dráma egy Nőről szól, aki Amerikába költözött, elengedve élete legnagyobb szerelmét, a Férfit, aki évek múltán sem képes elfelejteni őt. Hosszú évtizedek után találkoznak újra, ezt a keserédes randevút örökíti meg a dráma. Vajon mi az, ami arra kényszeríti az embert, hogy elhagyja a hazáját, és mi az, ami ott tartja mindörökre?

Kiemelt kép: Dömötör Csaba/Smagpictures

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!