Napi friss

Peller Mariann sugallatban kapott útmutatást

Az RTL Reggelijének műsorvezetője nem csupán hisz a tudatos teremtésben, alkalmazza is azt.

A műsorvezető belső sugallatait követve hozta létre saját, LélekKözösség Peller Mariannal nevű YouTube-csatornáját, és azon belül saját gyártású, Utazás a lelked körül című műsorát. Mindez tudatos teremtés műve volt, aminek a sikere Mariann hozzáállásának köszönhető. „Emlékszem, épp egy parkolón sétáltam át, amikor egyszer csak átvillant az agyamon egy kép, hogy nemsokára forgatni fogom a megálmodott műsoromat – pedig akkor még semmi sem biztosított afelől, hogy tényleg megvalósulhat, épphogy csak körvonalazódott a dolog. Éreztem, hogy ez a sugallat nem a semmiből jött, oka kell hogy legyen. Így ebbe, a lelki szemeim előtt látott képbe kapaszkodtam. Nagyon mély bizonyosság – ősbizalom – volt bennem, tudtam, hogy a műsornak létjogosultsága van, tehát így vagy úgy, de létre fog jönni. Ezért ha eleinte falakba is ütköztem, nem adtam fel a buktatóknál. Addig mentem előre, amíg megtaláltam a megvalósításához vezető utat.”

Kiemelt kép: Olajos Piroska

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!