Napi friss

Kovács Koko István: „Február végére várjuk a negyedik gyermekemet”

Jó pár éve már, hogy magánéletével kapcsolatban csak szűkszavúan nyilatkozik, Palik László műsorában azonban örömmel osztott meg pár részletet arról, hogyan élnek most a családjával.

Az 51 éves sportoló azzal kezdi a beszélgetést, hogy leszögezi: nem tűnt el, azért hallani mostanában kevesebbet róla, mert a munkája miatt egy ideje Svájcba költözött. Ő lett ugyanis a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség főtitkára, ami óriási felelősséggel jár, de mint mondja, épp ezért vágott bele. A munkáját angolul végzi, a francia egyelőre nem megy neki, nem úgy, mint a négyéves kisfiának. „A harmadik gyermekem, Zalán a svájci szokásoknak köszönhetően fél éve már iskolába jár. Ez egy nemzetközi suli, ami négyéves kortól tizennyolc éves korig ad iskolai képzést. A francia az alapnyelv, majd hatéves korban kezdenek el angolul tanulni, tízévesen németül, és tizennégy évesen pedig olaszul vagy a spanyolul. Ha a fiam itt járná végig az iskolát – amire azért kevés esély van –, akkor négy-öt nyelvvel gazdagabban érne el az érettségiig. De ha csak négy évet húzunk le itt, Svájcban, akkor is egy komoly francianyelvtudással fog hazautazni – magyarázza az édesapa, akinek hamarosan megszületik a negyedik gyermeke. – Lassan négy fiúgyermekes apa leszek, február végére, március elejére várjuk a negyedik gyermekemet. Szóval köszönöm szépen, a családunk jól van!”

Kiemelt kép: Fülöp Dániel

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!