Napi friss

Kiakadtak a kommentelők – Kulcsár Edina új szerelme a volt párjával miért nem készített közös dalt?

Miközben az egykori szépségkirálynő kiadta második dalát, Melanie-ról is kiderült, hogy óriási tehetséggel áldotta meg a sors. Az internet népe pedig egyből fogást talált a témán.

Hétfő este Egyetlen szó címmel megjelent Kulcsár Edina és új szerelme, G.w.M első közös produkciója, amit máris több százezer ember hallgatott meg. Ezzel pedig Edina élete nagy álma vált valóra, hiszen régóta dédelgetett vágya volt énekesi babérokra törni. A fekete-fehér videóklip és Edina szomorú arca viszont igazán beszédes, és sokan úgy tartják, házassági válságát énekli meg a dalban. „Nem számít, hogy volt, magunk mögött tudjuk, és elmúlunk. Te vagy a Nap, én a Hold, nem vagyunk már szerelmesek, volt, ami volt, lezárunk egy fejezetet” – hangzik a szöveg, ami mintha csak Csutinak szólna. Mindeközben napvilágot látott egy régi megasztáros felvétel is, ahol G.w.M volt párja, Melanie bontogatja a szárnyait, és tovább is jut a középdöntőből.

A videó bejárta az internetet, a legtöbb kommentelő pedig azt kérdezgeti: vajon a rapper Melanie-val miért nem csinált soha közös dalt? Valószínűleg egyébként azért, mert  G.w.M volt párja az éneklés helyett a tanulást, majd a családanyaságot választotta. Arra tettem fel az életem, hogy a nemzetközi politikában és a diplomáciában szeretnék elhelyezkedni. Volt szerencsém Brüsszelben, a Parlamentben dolgozni” – árulta el a Fókusznak adott interjújában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi Karán végzett, angolul és héberül is kiválóan beszélő Melanie, aki tanulmányai közepette a Fehér Házba is elnyert egy ösztöndíjat, és az egykori amerikai elnök, Barack Obama csapatában dolgozhatott volna. G.w.M-mel bimbózó szerelmük miatt azonban Washington helyett Budapestet választotta, majd családot alapítottak a zenésszel.

Melanie 16 éves korában szerepelt a Megasztár negyedik évadában, az énekléséről készült videóban pedig nem mással, mint Hiennel énekel együtt, akivel azóta is elszakíthatatlan barátnők. Az édesanya a napokban közösség oldalán is megemlékezett a közel 14 éve tartó barátságukról.

Kiemelt kép: Magán x Story-Best, RTL Klub/Fókusz

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!