Napi friss

Stana Alexandra és Köcse György – Egy hónapja még csak vicceltek a válással

Derült égből villámcsapásként érkezett, majd végigsöpört a médián a hír: a Dancing with the Stars profi táncosai öt hónappal az esküvőjük után külön folytatják.

Mindenki értetlenül áll Stana Alexandra és Köcse György válásának híre előtt, hiszen egészen mostanáig semmi jele nem volt annak, hogy bármi probléma lenne közöttük, sőt. A Best stábja október végén készített közös videót a párral a TV2 táncos show-műsora végén, ahol még egymásba karolva nyilatkoztak a kapcsolatukról. Arra a kérdésre, mi történt velük augusztusi lagzijuk óta, Gyuri viccesen megjegyezte: „Azóta még nem gondolkodtunk azon, hogy esetleg el kéne válni.” Ezen még mindketten jót nevettek. „Még mindig nagyon élvezzük, hogy friss házasok vagyunk” – tette hozzá.

Akkoriban úgy tűnt, a táncos műsorral járó pörgés ellenére biztos alapokon áll a kapcsolatuk, mindketten elfogadták, hogy az egy feszített tempójú időszak az életükben, aminek egyszer vége lesz. Nászútjukat tervezték, szerettek volna egy szép, meleg helyre elutazni, ahol eltölthetik a mézesheteket, és kipihenhetik a műsor fáradalmait is.

Szandra és Gyuri augusztusi esküvőjén kiskutyájuk, Noir volt a gyűrűhordó (Fotó: Olajos Piroska)

Szandra és Gyuri 13 éve voltak együtt, idén nyár elején mondták ki hivatalosan a boldogító igent szeretteik körében, amiről akkor a feleség így nyilatkozott: „Minden olyan nyugodt volt, nem kívánhattam volna szebbet.” Augusztus 20-án pedig egy látványos esküvőn ünnepeltek családtagjaikkal, barátaikkal, még a Dancing with the Stars táncosai közül is sokan jelen voltak. Arról pedig ezt mondta akkor Szandra: „Minden álmunkat fölülmúlta az esküvőnk.”

Már a családalapítással kapcsolatban is konkrét elképzeléseik voltak. A pár idén tavasszal mesélt erről a Storynak. „Tavaly már sokat beszélgettünk arról, hogy mindketten szeretnénk babázni, de emellett táncolni is, az pedig nem tart örökké. Egyelőre a karrierünk a fontos. Legyen meg az esküvő, aztán ráérünk gondolkodni a gyerekvállaláson. Mi már egy életen át együtt maradunk” – fogalmazott akkor Szandra.

Szerettük volna megtudni, mi áll döntésük hátterében, de egyikőjük sem kívánt nyilatkozni.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!