Napi friss

Tíz érdekesség a Liliomfiról, amit erkölcstelenség miatt jelentettek fel

Felüdülés volt a színészeknek no és a nézőknek is, hogy a Rákosi-korszakban a sok szovjet film mellett egy üdítő, hazai kosztümös vígjáték is a mozikba került 1955 februárjában.

Bacsó ötlete volt

1915-ben már megfilmesítették a Liliomfit, de erre senki nem emlékezett, amikor Bacsó Péternek eszébe jutott. Makk Károllyal épp a Madáchban nézték a színpadi változatot, amikor Bacsó megjegyezte: „Te, ebből filmet kellene csinálnod!” Makk örömmel kapott az ötleten, és sikerfilmet rendezett.

Felbolydult a falu

„Abban az időben a filmkészítés paradicsomi állapot volt, mert nem dívott még a televízió, kevesebb volt a szinkron és a hakni – emlékezett vissza egy közönségtalálkozón Makk Károly. – A magyar viszonyokhoz képest monstre dolog volt a forgatás. Badacsonytomajban laktunk négy-öt héten át a Római úton, házaknál, egy 20-25 főből álló társasággal. Az biztos, hogy kicsit felbolygattuk a település életét, de a falubeliek nagyon szerettek minket, és a filmet is.”

Szerelem szövődött

Makk Károly a Liliomfi után három évvel vette feleségül a női főszereplőt, Krencsey Marianne-t, de 1960-ban elváltak. „Makk Karcsit tartom az egyik legnagyobb rendezőnek, a Liliomfit meg a legjobb filmnek” – hangoztatta később is a színésznő, aki a film után 12 évvel döntött úgy, hogy elhagyja Magyarországot, és disszidál.

Micsoda erkölcstelenség!

„Egy korabeli újságíró írt a színészerkölcsről egy cikket, és emiatt jelentettek fel minket, stábtagokat. Gondolták, mi is. Naná, hiszen hetekig a Balatonnál forgattunk, és kialakultak kapcsolatok, csókolóztunk. Én és Marianne is ott szerettünk egymásba. Az akkori kultúráért felelős miniszter, Darvas József vizsgálatot indított ellenünk, jelentettek rólunk. Később a cikk íróját meghívtuk a premierre, leitattuk, és végül önkritikát gyakorolt” – mesélte Makk a 2013-as tévéinterjúban.

Ruttkai Éva, Soós Imre és Tompa Sándor (Fotó: Smagpictures)

Mennyből a pokolba

A forgatás idején 29 éves Darvas Iván már a nála csaknem 11 évvel idősebb Tolnay Klári férje volt. Óriási sztár lett ezzel a szereppel, de a népszerűség sem mentette meg a rácsoktól. Ugyanis az ’56-os forradalom alatt kiszabadította bebörtönzött testvérét, amiért a szabadságharc leverése után 22 hónap börtönbüntetést kapott. Tolnay megvárta, ám hamarosan elváltak.

Csak 20 éves volt

Az ifjú Schnaps szerepe volt az akkor 20 éves Garas Dezső első filmes munkája. Azonnal felfigyelt rá a közönség, főleg a rekedt hangjára. Kevesen tudják, Garason tízévesen életmentő műtétet hajtottak végre, gégemetszést is alkalmaztak, és megsérült a hangszála, innen eredt a rekedtes beszéde.

A sértődött dívák

Ruttkai Éva nehezményezte, hogy nem a női főszerepet kapta meg, hanem a fogadós Erzsi mellékkarakterét, morgott is miatta sokat. Dajka Margit, aki Kamillát alakította, pedig hozta a díva, máskor meg az anyáskodó formáját, Makk Károly egyenesen rettegett tőle.

Darvas Iván és Dajka Margit (Fotó: Smagpictures)

A műgyűjtő

A filmben Szellemfit alakító Pécsi Sándor lelkes műgyűjtő volt. Amikor ’56-ban ledöntötték Sztálin szobrát Budapesten, odarohant, és magával vitte a diktátor egyik kezét. A hatalom már jó ideje próbálta mellőzni, de népszerűsége ellen nem volt mit tenni, így kaphatta meg Szellemfi szerepét.

Tragédia

Soós Imre, az egri pincért alakító színész igen gyenge idegállapotban forgatott. Két évvel később, mindössze 27 évesen öngyilkos lett.

Elismerés

A film sikerét bizonyítja, hogy az 1955-ös cannes-i filmfesztiválon Arany Pálma-díjra jelölték.

Kiemelt kép: Smagpictures

A STORY MAGAZIN FRISS SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Kövess minket az Instagramon is!