Kész pszichodráma lett Harry és Meghan angliai látogatásából: nem tudni, mi lesz a gyerekeikkel
Néhány napja még egy régóta várt családi látogatásnak tűnt, mostanra egyre zűrzavarosabbnak látszik Harry herceg és Meghan július elejére tervezett angliai útja. Az érzelmileg túlfűtött helyzet mind kaotikusabb: vajon Archie és Lilibet felszállnak a repülőre?
A sussexi hercegi pár, azaz Harry és Meghan eredetileg egy ötnapos brit programot tervezett Angliában, ahol családilag már évek óta nem jártak. A tervek szerint Harry júliusban több jótékonysági rendezvényen és az Invictus Games 2027-es birminghami eseményeinek felvezetésén vesz majd részt, Meghan pedig több helyszínen is csatlakozik hozzá.
A terv része volt az is, hogy hosszú idő után a gyerekeik, a hétéves Archie és az ötéves Lilibet is újra brit földre lépjenek, és eltöltsenek egy kis időt édesapjuk szülőhazájában.
Harry herceg végül csak hivatalos útra érkezik, vagy családi látogatásra?
Csakhogy a biztonsági vita ismét mindent felborított. Harry évek óta harcol azért, hogy a családja megfelelő állami védelemben részesüljön, amikor az Egyesült Királyságba látogatnak. Ám mivel már nem dolgozó tagja a királyi családnak, ez nem jár neki automatikusan.
A herceg szerint a magántestőrök nem képesek ugyanazt a védelmet garantálni, mint a rendőrségi biztosítás. Ezért most komolyan mérlegeli, hogy Meghan, Archie és Lilibet egyáltalán vele tartsanak-e.
A brit sajtó szerint a helyzet annyira bizonytalan, hogy még az sem kizárt: Harry végül egyedül érkezik, a családja pedig legfeljebb egyetlen napra ugrik át Angliába.
Más források szerint a gyerekeket külön reptethetik be és vihetik vissza, hogy minél rövidebb ideig tartózkodjanak az országban.
Állítólag a királyi udvarban sem tud senki semmi biztosat, mivel állandón egymásnak ellentmondó információk érkeznek.
Már most óriási érzelmi hullámokat generál a herceg látogatása
Nem csoda, hogy a brit sajtóban már kész pszichodrámaként emlegetik a kaotikus helyzetet, hiszen Harryék angliai látogatása elsősorban érzelmi szempontból fontos. Egyrészt régóta a levegőben lóg, hogy vajon évek óta tartó távollét után találkozik-e egymással az Amerikába emigrált herceg és rákbetegséggel küzdő 77 éves édesapja, III. Károly király.
És persze ott a nagy kérdés, hogy egy személyes találkozás során képesek lehetnének–e elsimítani a család életét teljesen megmérgező ellentéteteket? És mi lesz Vilmosékkal?
A trónörökös bátyó vajon hajlandó szóba állni a család fekete bárányával? A pletykák szerint tudni sem akar az öccséről. Harry gyerekei így az unokatestéreikkel sem igen találkozhatnak.
A jelenlegi információk szerint apa és fia találkozója napirenden van, sőt egyes beszámolók szerint a király felajánlotta, hogy Harryék az egyik királyi rezidencián szálljanak meg a látogatásuk idejére.
Ez különösen fontos lenne biztonsági szempontból, hiszen az ilyen birtokokon teljes körű védelem jár a vendégeknek.
Egyes beszámolók szerint még mindig nem tudni, Harryék ezt elfogadták-e – más hírek arról szólnak, hogy igen.
Meglátogatják Diana sírját?
Aztán erős érzelmeket megmozgató kérdés az is, hogy a két hercegi csemete valóban felkeresi-e a nagymamájuk sírját.
Harry állítólag nagyon szeretné életükben először elvinni Archie-t és Lilibetet Althorpba, Diana hercegné végső nyughelyéhez.
A Spencer-birtokon található sírhelyet a gyerekek még soha nem látták, Harry számára azonban érthetően mindig is kiemelt jelentőségű hely volt édesanyja sírja.
A tervezett látogatás időpontja ráadásul közvetlenül Diana 65. születésnapja utánra esne, ami még érzelmesebbé teszi az utazást.
Hogy valóban létrejön-e a régóta várt családi összejövetel, egyelőre senki sem tudja biztosan. Úgy hírlik, Károly a rákkezelése mellett is nyitottnak mutatkozik a találkozóra, de a végső döntés Harry kezében van, aki hezitál a biztonsági kérdések miatt.
Így jelenleg a királyi család egyik legérzelmesebb nyári eseménye teljes bizonytalanságban lebeg. Találkozik-e végre a király az unokáival? Megbeszélik-e személyesen a nézeteltéréseiket a fiával? Eljut-e Archie és Lilibet Diana sírjához? Vagy a biztonsági vita ismét keresztülhúzza Harry terveit?
A válaszokra már csak napokat kell várni, de az biztos, hogy ez az utazás sokakban régi sebeket tép majd fel – lassan olyan ez a lélektani királydráma, mintha maga Shakespeare írta volna...