Külföldi sztár

Britney Spears ugatott és késsel szaladgált egy étteremben, kikészültek a vendégek

Britney Spears 2018-ban. Az utóbbi években egyre aggasztóbban viselkedik Getty Images
Britney Spears 2018-ban. Az utóbbi években egyre aggasztóbban viselkedik

Hiába töltötte az elmúlt heteket elvonókúrán, nem úgy tűnik, mintha a popsztár pszichésen rendben lenne. Britney Spears most egy étteremben rendezett jelenetet.

Nem múlik el hét, hogy ne érkezne valamilyen újabb aggasztó hír Britney Spearsről, a legfrissebb történet pedig sokak szerint túlmutat egy egyszerű kellemetlen jeleneten. A 44 éves popsztár nemrég jött ki egy rehabilitációs intézményből – azután kötelezték elvonókúrára, miután bedrogozva vezetett. Most viszont olyan jelenetet rendezett egy Los Angeles-i étteremben, amit a szemtanúk teljesen őrültnek és rémisztőnek neveztek.

A beszámolók szerint Britney két ember – a testőre és az asszisztense – társaságában vacsorázott, ám az este hamar furcsa fordulatot vett. A vendégek szerint az énekesnő úgy hangoskodott és kiabált, hogy mások egymás szavát sem értették, majd időnként szó szerint ugatni kezdett. Közben többször felállt az asztalától, összevissza járkált, teljesen kiszámíthatatlanul viselkedett.

Britney márciusban - nem sokkal később ittas vezetésért tartóztatták le Profimedia
Britney márciusban - nem sokkal később ittas vezetésért tartóztatták le

Britney Spears a frászt hozta a többi vacsorázó vendégre

A legijesztőbb mozzanat az volt, amikor késsel hadonászott, és a vágóeszközzel a kezében sétált el mások asztala mellett. Bár a többen úgy érezték, valójában nem volt veszélyes a szituáció, de voltak vendégek, akik halálra rémültek tőle. Az egyik nő például attól tartott, a teljesen őrülten viselkedő énekesnő akár meg is támadhatja, és kárt tehet benne.

A vele lévő két ember időről időre próbálta lecsitítani és a helyén tartani Britney-t, de nem jártak sikerrel. A popsztár egy adott ponton még egy cigarettára is rágyújtott bent az étteremben, a személyzetnek kellett megkérnie, hogy nyomja el.

Távozásuk után Britney-ék úgy hagyták ott a helyet, mintha egy kétéves evett volna ott, még az asztal alatt is ételmaradékok voltak.

Az egyik vendég fotója Britey-ről az étteremben Profimedia
Az egyik vendég fotója Britey-ről az étteremben

Az incidens után a helyiségben mindenki történtekről beszélt, kaotikus és szomorú élményként írták le a félresikerült estét. Miután az eset híre az interneten terjedni kezdett, Britney Spears csapata közleményt adott ki: azt állítják, a történetet csak felfújták.

Szerintük az énekesnő nyugodtan vacsorázott a testőrével és az asszisztensével, az ugatás pedig csupán egy sztori része volt, amelyben a kutyájáról mesélt.

A kés egyszerűen az ételhez kellett, állítólag csak egy hamburgert vágott fel vele, és véletlenül maradt a kezében, amikor felállt az asztaltól.

Az étterem a Los Angeles-i Sherman Oaksban: itt történt a botrányos incidens Profimedia
Az étterem a Los Angeles-i Sherman Oaksban: itt történt a botrányos incidens

Komolyabb orvosi segítségre lenne szüksége

Ami igazán nyugtalanítóvá teszi a történetet, azok az előzmények. Britney köztudottan régóta labilis pszichésen, a múltja – idegösszeomlás, botrányok, kényszergyámság – miatt sokan attól tartanak, hogy ismét veszélyes spirálba került. Többször aggodalmat keltettek már azok a házi videói, amelyeket korábban az Instagram-oldalára töltött fel, és amelyekben erősen alulöltözötten késsel hadonászott.

Elvonóra sem véletlenül került be, az énekesnő maga is elismerte, hogy segítségre van szüksége. Épp ezért sok rajongója őszintén aggódik a popsztárért, egyre nyilvánvalóbbnak látszik, hogy komolyabb orvosi kezelésre lenne szüksége.