Amikor 1979-ben a Hair című kultikus filmben eljátszotta az arisztokrata Sheila szerepét, akibe mindkét férfi főhős belehabarodott, a szőke Beverly D’Angelo egy csapásra Hollywood egyik legfényesebb csillaga lett. Azóta eltelt több mint négy évtized, és bár a nevét még nem felejtette el a világ, a 74 éves színésznő ma már egészen más életet él, mint fénykorában.
Bevásárlás közben fotózták le a napokban

Bár manapság ritkán látni, Beverlyt nemrég Los Angelesben kapták lencsevégre, amint hétköznapi szettben – farmerben, csíkos ingben és kényelmes szandálban – intézte bevásárlását. A színésznő vállalja őszülő tincseit, de kibontott hosszú hajával így is fiatalabbnak tűnt a koránál. Láthatóan igazán jó formában van, és máig aktív a szakmájában is.
Beverly annak idején a Hair után más sikerfilmekben is szerepelt, többek közt ő volt Ellen Griswold a népszerű Vakáció-filmekben, Az elmúlt években is feltűnt különböző produkciókban: szerepelt a Violent Night című filmben, a True Lies sorozatban, és idén a No Address című drámában is játszott. Emellett régi szenvedélyéhez, a zenéhez is visszatért: újra énekel, és Instagram-oldalán gyakran oszt meg kulisszatitkokat rajongóival.

Ami a magánéletét illeti, a színésznő életének egyik legnagyobb fordulópontja az volt, amikor 49 évesen ikreket szült Al Pacinónak. A két gyerek mesterséges megtermékenyítés segítségével fogant. Bár a pár kapcsolata viharosan ért véget, később békében, közösen nevelték fel Antont és Oliviát, akik lassan 25 évesek.
„Ha jobban a karrieremre koncentráltam volna, talán tovább tart a sikerszériám. De én az anyaságot választottam, és nem bántam meg. Örökké hálás vagyok Alnak azért, hogy gyerekeim születtek”
– mondja Beverly. Ide kattintva az ikrekről is talál fotót.
Beverlyt ma is közel 140 ezren követik az Instagram-oldalán, ahol rendszeresen posztol képeket és videókat. Ezekkel azt is bizonyítja, hogy 70 fölött is lehet egy nő nagyon stílusos és energikus.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Kiemelt kép: Profimedia




