Lehet, hogy soklaki életet visznek, hiszen van szőlőbirtokuk Dél-Franciaországban, történelmi kúriájuk Angliában, luxuslakásuk New Yorkban és egy fantasztikus tóparti villájuk Olaszországban. De ami a lényeget illeti, George Clooney szerint a mindennapjaik nem is különböznek olyan nagyon az átlagemberekétől.
A 64 éves filmsztár bepillantást engedett ebbe, amikor arról mesélt, hogyan zajlanak náluk az élet sztárügyvéd feleségével, Amallal és nyolcéves ikreikkel, Ellával és Alexanderrel.
Szívesen viszi a háztartást
„Engem akkor lát a világ, amikor kiglancolva ott pózolok egy premieren, de valójában az ilyen események számítanak kivételes alkalomnak.
Egyébként minden reggel én viszem a gyerekeket iskolába, és sokszor a háztartással meg az otthoni szülői feladatokkal is én foglalkozom, ha a feleségemnek dolga van. Ő ugyanis sokkal fontosabb munkát végez, mint én. Máig a falu bolondjának érzem magam mellette, olyan penge agya van”
– mondta a filmsztár élete párjáról, aki nemcsak emberi jogi ügyeket visz jogászként, de egyetemi oktatóként is dolgozik. Arról nemrég egy interjúban Amal is beszélt, hogy mindenben számíthat világhírű férjére, aki meglepő módon született apának bizonyult, hiába beszélt korábban mindig arról, hogy nem akar gyereket.
Traktor és kerítésfestés
A házaspár az ikreket tudatosan nem a hollywoodi közegben neveli. „Los Angelesben esélyük sem lenne normális gyerekkorra. Franciaország például teljesen más, ott a kutyát nem érdekli, hogy híres vagy. Sok időt töltünk az ottani farmunkon, és nagyon örülök, hogy az ikrek kint szaladgálnak, ahogy én is tettem gyerekkoromban.
Jókora birtok, van sok szőlőtőke meg olajfa, szeretünk a gyerekekkel traktoron furikázni körbe-körbe. Tavasszal pedig együtt festettük le a kerítést. Forgatásokra sem nagyon viszem őket, mert tényleg azt szeretnénk, ha minden kivételezés nélkül, normálisan nőnének fel.
Amíg lehet, az internettől is igyekszünk távol tartani őket, bár a házi feladataik egy részét már számítógépen csinálják” – mesélte.
Az ikrek egyelőre azzal sincsenek tisztában, mennyire nem mindennapi az apjuk baráti köre olyan hírességekkel, mint Brad Pitt, Julia Roberts vagy Cindy Crawford. Számukra teljesen természetes, hogy világsztárok járnak át hozzájuk, és ha épp beugrik Robert De Niro, csak megkérdezik, ki ez a bácsi, aztán szaladnak játszani.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Wickedet néz az ikrekkel
Az bezzeg már volna valami, ha a papa össze tudna hozni egy találkozót Taylor Swifttel! Ugyanis Ella és Alexander is odavannak a popsztárért. „Minden vágyuk egyszer fotózkodni vele, csak sajnos én nem ismerem. De nagy kedvenc Ariana Grande és Cynthia Erivo is, többször meg kellett néznünk a Wickedet, és alig várják a folytatást – mesélte az ikrek preferenciáiról.
A fia számára egy rendőr foglalkozása sokkal érdekesebb, mint egy filmsztáré. Nemrég lelkesen újságolta az apjának, hogy a húgával épp börtönt építenek, ő a rendőrkapitány, Ella pedig a rossz embereket segít rács mögé zárni. De Clooney nemcsak született apa, hanem igazi ezermester is, mindent meg tud csinálni. Hiszen későn futott be, fiatalon sokáig csóró volt, és mivel többnyire agglegényként élt, megtanult gondoskodni magáról.
– A múltkor egy veterán autóval, az 1962-es Chrysleremmel kocsikáztunk Amallal.
Útközben lerobbant a járgány, én meg mondtam a feleségemnek, adja ide a harisnyáját. Abból csináltam ékszíjat, és szépen hazagurultunk, nem akarta elhinni, hogy képes vagyok ilyesmire
– büszkélkedett a filmsztár.
De szétszedett a minap egy nagy, bonyolult kávéfőzőt is, és megjavította, imádja az ilyen kihívásokat. – Ezek olyan túlélőgyakorlatok, amiket a gyerekeimnek is megtanítok. Ők is mindent megoldanak majd, efelől nincs kétségem.”
Kiemelt kép: Getty Images




