Külföldi sztár

Nelly Furtado visszavonulása: célpont lett a teste miatt?

A Grammy-díjas Nelly Furtado bejelentette: visszavonul az élő fellépésektől – és úgy tűnik, nem véletlenül. A külsejére irányuló folyamatos kritikák olyan terhet jelentettek számára, amely már nem fér össze azzal, amit művészként és nőként vállalni akar.

Nelly Furtado neve sokak fejében a 2000-es évek popkultúrájának egyik legeredetibb hangjaként él. A I’m Like a Bird, a Promiscuous vagy a Say It Right generációk számára voltak meghatározó dalok.

A 46 éves kanadai énekesnő az elmúlt években új lendülettel tért vissza a színpadra, ám most váratlanul bejelentette: határozatlan időre visszavonul az élő fellépésektől. A döntés időben egybeesett azzal, hogy a testével és a megjelenésével kapcsolatban ismét felerősödtek a durva kritikák. A nemzetközi sajtó több forrásra hivatkozva megjegyzi, hogy Furtado a testképére irányuló nyomást és a közösségi médiában megjelenő body shaminget (testszégyenítést – a szerk.) jó ideje nehezen viseli.

Idén augusztusban a színpadon

„Mindig dalszerző maradok”

A bejelentés nem a teljes visszavonulást jelenti: a zeneszerzés továbbra is élete része marad. Nelly hangsúlyozta, hogy a színpadtól való távolmaradás nem „kapituláció”, hanem tudatos döntés egy olyan életfázis felé, amelyben a kreativitás és az önvédelem egyszerre kap helyet. Az elmúlt hónapokban Furtado többször is reflektált arra, hogy a nyilvánosság előtt hogyan változik meg a női testhez való viszony.

Volt olyan fellépése, ahol egy túlméretezett pólót viselt, amelyen egy rajzolt homokóra-sziluett volt látható – egyfajta vizuális üzenetként azoknak, akik a női test formáit kommentár nélkül nem tudják nézni. A kritikák nemcsak a súlyra, hanem az arcára is kiterjedtek: az énekesnő korábban nyilvánosan volt kénytelen tisztázni, hogy nem esett át plasztikai beavatkozáson, csupán fogászati esztétikai kezelésen.

Az énekesnő 2008-ban egy fotózáson

Mi következik most?

Az énekesnő nem zárja ki a visszatérést, sőt a nyilatkozatai alapján ez egy átmeneti, tudatos átrendeződés. A dalok jönnek, a hangja marad – csak a közönség előtti szerep változik. Amikor egy világsztár azt mondja, „most magamra figyelek”, az üzenet nem csak róla szól. Hanem mindannyiunkról. Furtado egyébként az idei Sziget Fesztiválon is fellépett, ahol lelkes tömeg fogadta. Szerencséjük volt, hiszen senki sem tudja, mikor áll kedvencük újra színpadra.

Kiemelt kép és fotók: Getty Images

Címkék:

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story Sztárotthon különszám!

A Story őszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!