Külföldi sztár

Jennifer Lopez az anyjáról: „A sz**t is kiverte belőlem”

Jennifer Lopez nem titkolja, hogy rettenetesen nehéz gyerekkora volt.

A nemrég Budapesten is koncertező Jennifer Lopez július 24-én ünnepelte az 56. születésnapját. Talán az is eszébe jutott, hogy bizony nem volt kellemes gyermekkora és édesanyjával finoman szólva is pocsék volt a kapcsolata. Ezt a róla szóló, Netflixen bemutatott Halftime című dokumentumfilmben mesélte el.

J.Lo azt mondta, édesanyja, Guadalupe Rodriguez egyáltalán nem bánt vele kesztyűs kézzel gyerekkorában.

„Azt tette, amit tennie kellett a túlélés érdekében, de ez keménnyé is varázsolta. A sz**t is kiverte belőlem”

– így az énekesnő, akinek anyja is szerepelt a filmben. Bevallotta, valóban keményen bánt gyermekeivel, Jenniferrel, Leslie-vel és Lyndával.

Jennifer Lopez édesanyja középen, mellette a világsztár két testvére (Fotó: Getty Images)

A Puerto Ricóból bevándorolt asszony három lányát Bronxban nevelte fel férjével, Daviddel, akitől azután vált el, hogy a gyermekei felnőttek. Az asszony azt mondta, mindig is magasabb elvárásokat támasztott lányaival szemben, csakis azért, mert tudta, hogy többre is képesek.

„Jenniferrel volt a legnehezebb, hogy őszinte legyek. Sokszor vitatkoztunk egymással”

– jelentette ki az anya. A feszültséget az okozta, hogy Jennifer nem törődött a tanulmányaival, csak a tánccal. Egyik este olyan csúnyán összekaptak, hogy az akkor 18 éves Lopez fogta magát, és elment.

„Messze voltam a tökéletes anyától. Az egyetlen dolog, amit elmondhatok, hogy mindent az ő érdekükben tettem”

– fogalmazott Rodriguez, akit lánya, bonyolult személyiségnek írt le, ám akivel ma már sokkal harmonikusabb a kapcsolata, mint azelőtt.

Kiemelt kép: Getty Images

Címkék:

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!