Külföldi sztár

Leonardi DiCaprio: Viszonya volt Demi Moore-ral

Leonardo DiCaprio 1974 novemberében született, vagyis most lépte át az ötödik X-et a kölyökképű ifjoncként megismert, mára már Oscar-díjas színész, aki évtizedek óta a lányok egyik első számú kedvence.

Német–olasz keverék

Mint annyi hollywoodi színészé, Leonardi DiCaprio felmenői is a világ különböző tájairól érkeztek Amerikába szerencsét próbálni. Édesanyja, Irmelin német, bár az anyai nagymama még orosz emigránsként landolt Németországban. ­Apja, George­ DiCaprio pedig olasz származású ­underground művész és képregényrajzoló. Mindkét szülő roppant támogató volt, amikor a kamasz Leo a színészi álmait kergette. Máig nagyon közel áll hozzájuk, különösen a mamához, akivel rendszeresen együtt is vakációzik.

Hívhatnák Lenny Williamsnek

Azt alighanem sokan tudják, hogy a sztárt az édesanyja Leonardo da Vinci után nevezte el, ­ugyanis amikor terhes volt, akkor kezdett először ­rugdosni a baba a hasában, amikor a ­firenzei Uffizi képtárban a reneszánsz zseni egyik képét nézte. Az viszont kevésbé ismert, hogy az első ügynöke névváltoztatásra akarta rábírni az ifjú színészjelöltet, mondván, ilyen idegen csengésű névvel nincs esélye Hollywoodban. Azt ajánlotta neki, legyen Lenny­ Williams, de Leo erre nem volt hajlandó. Másfél éven át tényleg nem kapott szerepet, hiá­ba ment el száz meghallgatásra – ám a következő ügynöke mellett végül rámosolygott a szerencse.

Horrorfilmben kezdte

Jó pár kasszasiker kötődik a filmsztár nevéhez, ezért igazán mulatságos, hogy először miben láthatták a nézők: 1991-ben a rögtön videókiadásra került ­Rémecskék 3 című horrorkomédiában. Később erről azt mondta, alighanem minden idők legrosszabb filmje volt, így inkább igyekszik elfelejteni.

Ha rágót lát, belelépne

Leo bevallottan kényszerbetegséggel, úgynevezett obszesszív-kompulzív zavarral küzd, vagyis erős készetetést érez bizonyos kényszercselekvésekre. Mivel nem akarja, hogy ez a mentális probléma elhatalmasodjon rajta, erősen küzd ellene: például nem lép rá a járdán minden rágógumifoltra, bár késztetést érez rá, ahogy arra is, hogy többször átmenjen egy ajtón. Ki tudja, talán az is az állapota következménye, hogy újra és újra fiatal modellekkel randizik…

Vittoria Ceretti, az aktuális barátnője

Barátként hűséges

Leo a karrierje kezdete óta kitart legjobb barátai mellett, akikkel máig rengeteg időt tölt együtt. Ezek egyike a Pókemberként megismert színészkollégája, Tobey Maguire. Mindketten tini színészpalánták voltak, amikor összehaverkodtak, és máig együtt járnak bulizni, nyaralni, amióta Tobey elvált, csajozni is. Szintén évtizedes cimborája Lucas Haas, akivel sokáig együtt is lakott, emiatt sokan azt pletykálták róluk, hogy valójában melegek és egy párként élnek.

Volt idősebb barátnője is

Híres az elmélet, miszerint a hollywoodi szívtipró sosem jár 25 évesnél idősebb nővel. A kivételek nála is erősíthetik a szabályt, ­hiszen a mostani barátnője már elmúlt ennyi: ­Vittoria ­Ceretti 26 esztendős. De Leo múltjában is akad egy-két szépség, akikkel állítólag ­viszonya volt, és túl voltak a korhatáron: annak idején a kilencvenes évek ­végén volt köztük valami Demi Moore-ral, aki akkoriban 35 éves volt, plusz Carmen ­Electrával, aki kalandjuk idején a 30 felé közelített, de ­Naomi ­Campbell is ­elmúlt már 28, amikor állítólag összejöttek.

A modellek mindig is végzetei voltak

Hívogatja a jeges víz

Nem elég, hogy a Titanic potyautasaként szörnyű fagyhalált halt az Atlanti óceánon jéghegynek ütköző hajó tragédiájáról szóló moziban, később az egyetlen Oscar-díjjal jutalmazott szerepében, A visszatérőben is egy jeges folyóban kellett úsznia. A Ne nézz fel című film forgatásán pedig a saját kutyáit kellett a jéghideg vízből kimentenie: a Jack és Jill nevű huskyjai közül az egyik beleesett a fagyos ­tóba. Leo beugrott, hogy kimentse, és mire sikerült, a másik kutya utánaugrott. Végül mind épségben partot értek – megnéztük volna ezt a jelenetet!

Ledobják neki a textilt

Arra, hogy mekkora hatással van a nőkre, jó példa ­Kate Winslet ­reakciója az első találkozásukk alkalmával. ­Miután kiderült, hogy a Titanicban együtt fognak játszani, és teljesen le kell majd vetkőznie Leo előtt, Kate Winslet úgy döntött, hogy mivel egyáltalán nem ismerik egymást és nyilván nagyon kínos lesz az egész, inkább gyorsan túlesne a nehezén. Ezért, hogy megtörje a jeget, az első találkozásnál lekapta a ­ruháját meghökkent kollégája előtt, de a dolog működött: utána mindketten csak nevettek az egészen, nem ­feszengtek többé, és sokkal természetesebben tudták játszani a szerepüket. A forgatás alatt pedig ­annyira jóban lettek, hogy máig közeli barátok.

A Titanic Jackjeként a fél világot megríkatta

Kiemelt kép és fotók: Getty Images, Profimedia

Címkék:

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!