Külföldi sztár

Kate Moss tényleg féltékeny a lányára

A modellszakmából az ötödik X után kezd kiöregedni, és a külsejét is eléggé tönkretette korábbi hedonista életmódjával. De nem a legszerencsésebb utat választotta, hogy visszaforgassa az idő kerekét.

Kate Moss azt egyáltalán nem tagadta, hogy eléggé megviselte az év eleji kerek születésnapja. „Az ember valahogy nem akar belegondolni ebbe a korba, vagy egyáltalán az öregedésbe. Nem érzem magam ennyi idősnek – jelentette ki akkor, amikor betöltötte az ötvenet. Miután pedig kerek perec rákérdeztek nála, hogy más hírességekhez hasonlóan ő is mindenfélét befecskendeztet-e az arcába a ráncfeltöltőktől a szilikonon át a botoxig, akkor így válaszolt: – No komment. A természetesség híve vagyok.”

Eltorzult vonások

Valóban ezt hirdeti a két éve létrehozott Cosmoss nevű wellness- és szépségbrandje: egészséges életmód, szépségápolás a természet erejével, test és lélek egyensúlya… Jól hangzik, de nem biztos, hogy ő maga ennek jegyében igyekszik méltósággal viselni az öregedést. Hiszen elég csak ránézni, hogy a valódi válasz nyilvánvaló legyen: egyértelmű, hogy igénybe vette szépészeti szakemberek szolgálatait, akik hozzáértők szerint többek közt ráncfelvarrást, arcfeszesítést is végeztek rajta. Ez például abból látszik, hogy kissé eltorzultak a vonásai, a szeme macskásabb lett, felfelé húzottabbá vált, ahogyan a szemöldöke is.

A homloka pedig simább, mint a tizenöt évvel ezelőtti fotóin volt, a bőre feszesebb, mint az utóbbi években. Ugyanis negyven fölött már nagyon elkezdett látszani a külsején, hogy mennyire nem vigyázott magára korábban, főleg, hogy láncdohányos volt – a cigit amúgy máig nem tette le –, és hogy átbulizta a fél életét. Nehéz már ilyenkor helyrehozni a károkat, főleg olyan módszerekkel, amelyekre a modell a saját bevallása szerint esküszik.

Kate hiába állítja, hogy az életmódváltástól lett sima a bőre, egyértelműek a szépészeti beavatkozások jelei

Hiszi is, amit mond?

Kate ugyanis állítja, attól simultak ki a vonásai, hogy új életet kezdett, és ma már a hajnalig tartó füstös partik helyett korán ágyba bújik, majd reggel tízperces meditációval és megerősítő mantrákkal kezdi a napot. Többek közt ezeket mondogatja magának: „Fogadd örömmel az ismeretlent!”, illetve „Bízz az univerzumban, és majd megmutatja az utat!” Az ezotéria nem merül ki nála ennyiben. Moss elmesélte: telihold idején úgynevezett holdfürdőt vesz, hogy magába szívja a lunáris energiákat, emellett nagyon hisz a kristályok gyógyító és szépítő erejében. „Teliholdkor a kristályaimat is feltöltöm energiával, egy tálcára téve kiteszem őket a kertbe – árulta el. – Ez megtisztítja és újratölti őket. A kedvencem a rózsa­kvarc és a melanit, vagy fekete gránát, utóbbi különösen erőteljes hatású.”

Kifulladt a szerelem

Talán azért is kell ez a hókuszpókusz, mert a magánéletében épp nem kerek minden, úgy hírlik, újra magányos. Idén csak egyszer-kétszer látták együtt korábbi kedvesével, a nála jóval fiatalabb Nikolai von Bismarckkal, akivel 2015-ben kezdtek járni, de az utóbbi években már se vele, se nélküle kapcsolatban voltak. Egy-két divatbemutatón még együtt mutatkoztak, de most már lassan fél éve nem készült róluk közös fotó. Ismerősök szerint az 50. születésnap és a kifulladó szerelem egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy Kate mostanában nem érzi magát igazán jól a bőrében. „Bár ma is szerepel reklámkampányokban, a szépségiparból többé-kevésbé kiöregedett. Keresi a helyét, és őt is elérte az életközepi válság” – mesélte egy barátja.

Fiatal szerelmével, Nikolai von Bismarckkal jó ideje nem látták együtt a modellt

Lilának fel sem tűnt…

Közben egy szem lánya, a ­Jefferson Hacktől született Lila felnőtt, nemrég lett 22 éves, és ma már ő kapja a felkéréseket modellként. Árulkodó a történet, amit a lány megosztott az édesanyjáról. „Vicces, mert önkéntelenül is utánozom anyu stílusát, és sokszor úgy öltözködöm, ahogy ő. Valamelyik nap kicsíptem magam, és indulás előtt bementem hozzá elköszönni. Mire ő: ’Ó istenem, milyen irigy vagyok rád, hogy ilyen csodásan nézel ki.’ Erre én: ’De hát, ezek mind a te cuccaid!’” – mesélte Lila. A lánynak nem tűnt fel, hogy a híres mama aligha a klasszul összeválogatott ruhákra volt féltékeny, sokkal inkább a lánya sugárzó fiatalságára. Ezt plasztikával persze aligha hozhatja vissza, de talán az elfogadó mantrái idővel segítenek rajta…

Kiemelt kép és fotók: Getty Images, Profimedia

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!