Külföldi sztár

Audrey Hepburn: Minden szerelmében az apját kereste?

Örömből és bánatból is kijutott az egykori filmcsillagnak. Egy róla szóló friss könyv apropóján, aminek kiadója a Centrál Könyvek, a kötet gerincét adó idézetek segítségével, szemezgettünk az életéből.

A Brüsszelben született, de Hollandiában és Angliában nevelkedett Audrey Hepburn­ arisztokrata családban jött világra, az édesanyja bárónő volt, mégis korán megtapasztalta a szenvedést. Mindig élete legtraumatikusabb élményeként beszélt arról, hogy hatéves korában apja egyik napról a másikra elhagyta a családot, és külföldre költözött, vele többé pedig nem törődött. Később jött a háború, a nácik megszállták Hollandiát, a balerinakarrierre vágyó kamasz lány pedig annyit éhezett, hogy kis híján belehalt, az alultápláltság miatt a vérszegénységtől a sárgaságig többféle súlyos betegségtől szenvedett. Ehhez az időszakhoz kötődik, hogy egész életében rajongott aztán a csokoládéért, mindig hordott is magánál – ugyanis a háború végén kapott egy darabot egy amerikai katonától, és úgy érezte, a mennyországban jár.

„Szerencsém volt. Lehetőség nem gyakran adódik, ha jön, meg kell ragadni”

Eleinte táncosként és a kórusban lépett fel színdarabokban a londoni West Enden, míg először egy ügynöknek, majd a francia írónőnek, Colette-nek szemet nem szúrt különleges kisugárzása. Utóbbi neki adta a Gigi című regényéből készült darab főszerepét, amelyben akkora sikert aratott, hogy 220 előadás futott belőle, és turnéra ment vele. Ezután, 1953-ban kapta meg Anna hercegnő szerepét a Római vakációban, amely az első ­elsöprő filmsikere lett, ráadásul egy olyan nagy sztár oldalán, mint Gregory Peck. Audrey alig volt 24 éves, és a lábai előtt hevert a világ, a Paramount­ Stúdió azonnal egy hétfilmes szerződést kötött vele. A Sabrinában Humphrey­ Bogarttal, a Háború és békében Henry Fondával és első férjével, Mel Ferrerrel játszott együtt, de Fred Astaire-­től Gary Cooper­ig kora szinte összes férfi sztárjával együtt szerepelt a filmvásznon. Az 1961-es Álom luxuskivitelben tovább növelte nimbuszát, Holly szerepéért Oscarra jelölték. Addigra már Givenchy­ örök múzsája lett, aki a filmjeiben is öltöztette.

„Azt hiszem, az élet lényegét a gyerekek és a virágok adják”

Az anyaság rendkívül fontos volt Audrey számára, két fia született, mindkét férjétől egy. A ma 64 éves Sean apja a színész Mel Ferrer. 14 éves házasságuk alatt Audrey-nak két vetélése is volt, az egyik babát hat hónaposan veszítette el. Válásukban mindkettejük hűtlensége mellett a férj kontrollmániás természetének is szerepe volt. A ma 54 éves Luca a második férjétől, Andrea Dottitól született, az olasz pszichiáterrel egy hajóúton ismerkedett meg. A házasság 12 évig tartott, de már korábban tönkrement a férj hűtlenségei miatt, míg aztán Audrey is összejött egy kollégájával, Ben Gazzará­val. Igaz társát csak 50 évesen találta meg a holland színész, Robert Wolders személyében. Vele korai haláláig, 1993-ig szerették egymást – Hepburn­ 63 évesen rákban hunyt el.

Andrea Dottival egy hajóúton találkoztak egymással (Fotó: Getty Images)

„Aki nem hisz a csodákban, az nem realista”

A hatvanas évek végétől Audrey már csak elvétve forgatott, a családjának szentelte az idejét. Utolsó éveire aztán talált magának egy sokkal fontosabb feladatot a filmezés helyett: a nélkülöző gyerekeket segítő UNICEF utazó nagyköveteként járta a világot. 1988-ban utazott először Etiópiába, és rettenetesen megrázták az ott látottak. Ezután Afrikától Dél-Amerikán át Ázsiáig sokfelé igyekezett segíteni, és nem adta fel a reményt, hogy egyszer megszűnik a szenvedés. „Lassan belépünk a 21. századba, és még mindig éheznek és nyomorognak emberek, köztük rengeteg gyerek, megszakad a szívem a szomorú tekintetüktől, koravén arcocskájuktól. A jómódban élőknek erkölcsi kötelességük adni azoknak, akik nélkülöznek.”

Az UNICEF utazó nagyköveteként járta a világot, és rengeteget jótékonykodott (Fotó: Getty Images)

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story rejtvény különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!