Külföldi sztár

Pierce Brosnan a feleségéről: „Csak a szívünkben lakó szeretet számít”

Az egykori James Bond évtizedek óta boldog a feleségével, és egyáltalán nem zavarja, hogy élete párja molett alkat. Keelyből pedig sugárzik, hogy pluszkilók ide vagy oda, tökéletes harmóniában él önmagával.

A sztárvilágban állandóan központi kérdés a karcsú álomalak és az örök fiatalság, de szerencsére akadnak üdítő kivételek: vannak nők, akik úgy is jól érzik magukat a bőrükben, hogy nem feltétlenül felelnek meg valamilyen elképzelt ideálnak. Ilyen a snájdig 007-es ügynököt is alakító ír színész, Pierce Brosnan párja, a 60 éves Keely Shaye Smith, aki telt alkatával, gömbölyded idomaival távol áll a megszokott, cicababa külsejű sztárfeleségektől. Híres férje mégis minden alkalommal büszkén feszít mellette a vörös szőnyegen, és millió gesztussal jelzi nyilvánosan is, mennyire szereti és milyen vonzónak találja az ő Keelyjét.

Fél életet leéltek együtt

A házaspár kereken harminc éve van együtt: 1994-ben, vagyis pont három évtizede sodorta őket egymás útjába a sors Mexikóban. A csinos, fiatal újságírónő – aki annak idején kifejezetten karcsú volt, sőt fiatalon még modellként és színésznőként is dolgozott – egy partin találkozott Brosnannel, az ezt követő első randevún aztán hajnali háromig üldögéltek és beszélgettek a csillagos ég alatt. „Rögtön éreztük, hogy közünk van egymáshoz, azóta pedig tudom, hogy minket egymásnak rendelt a sors. Azóta is minden áldott nap hálát adok a találkozásunkért” – mesélte egyszer a színész. Addigra pontosan tudta, milyen elveszíteni egy szeretett nőt, hisz első felesége, ­Cassandra Harris három évvel korábban meghalt mellrákban.

Keely Shaye Smith and Pierce Brosnan a Mamma mia második részének bemutatóján (Fotó: Getty Images)

A mindjárt 71 esztendős Brosnan így beszélt a Keelyvel köztük lévő eltéphetetlen kötelékről: „Nagyon szeretjük egymást, ez mindennek az alapja. Emellett rendkívül izgalmas spirituális utazás megélni, ahogyan valaki együtt fejlődik és együtt öregszik meg veled, ahogyan együtt változunk, legyen az a derékbőségünk vagy a hajunk sűrűsége. Hiszen csak a szívünkben lakozó szeretet számít. Ha Keely rám néz, ma is elgyengülök. Imádom a szenvedélyességét, az életerejét. Olyan erő van benne, ami nélkül képtelen lennék élni.” Így nem csoda, hogy bármennyi gonoszkodó cikket írtak is róluk, Brosnant soha nem érdekelte, mit gondolnak mások a felesége pluszkilóiról. Sokszor elmondta: számára ő a világ legszebb nője, imádja minden porcikáját, és nem is lehetne büszkébb rá. Az asszony a várandósságai alatt hízott meg, és a két fiuk – a ma már 27 éves Dylan és a 23 éves Paris – születése után nem tudta leadni a pluszkilókat. Olykor jojózik a súlya, volt a mostani formájánál jóval gömbölyűbb is.

Nem takargatja az alakját

De túlsúly ide vagy oda, Keely mindig büszkén vállalta magát, sőt nyíltan beszélt arról, hogy nem zavarja teltkarcsú alakja. „Sosem szégyelltem a vonalaimat, és nem hordok bő ruhákat, hogy eltakarjam. Jól érzem magam a bőrömben” – jelentette ki évekkel ezelőtt a Vogue-nak, és ezzel kimondta a kulcsmondatot. Hiszen ha ő jólw érzi magát, ráadásul újra és újra pozitív megerősítést kap a párjától, aki telt idomokkal is gyönyörűnek látja, miért kellene lefogynia, hogy megfeleljen valamilyen általános elvárásnak? Tény, hogy Keely a pluszkilói dacára kifejezetten nőies és sikkes, megjelenése mindig csinos és ápolt. Szó sincs arról, hogy ne adna magára. Ugyanakkor nem próbál fiatalabbnak vagy vékonyabbnak tűnni, vállalja a természetes adottságait. Ami igazán vonzóvá teszi, az a belső magabiztossága: belőle sugárzik, hogy valóban harmóniában él önmagával. Ezt pedig rengeteg nádszálkarcsú nő egyáltalán nem mondhatja el magáról.

Több sztár­feleségnél!

Miközben kétségtelenül Brosnan a híres kettejük közül, Keely egyáltalán nem egy unatkozó celebfeleség. Korábban tévésként és újságíróként volt tevékeny, műsorokban és cikkekben foglalkozott környezetvédelemmel és kertészeti témákkal, hét éve pedig Poisoning Paradise címen díjnyertes dokumentumfilmet forgatott Hawaii sötét oldaláról.

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!