Külföldi sztár

Lajos herceg – Négy éve nem lehetett hallani a hangját

Ő a világ egyik leghíresebb gyereke, de kétségkívül köztük is a legviccesebb. Nemrég hatodik születésnapját ünnepelte.

Csak Katalin hercegné tudja, milyen úgy vajúdni, hogy az ablaka alatt több ezer sajtómunkás várakozik, a tévék pedig élőben mutatják a kórházat, amelyet százmillióan néznek szerte a világon… Legutóbb Lajos herceg születésekor volt ebben része, 2018. április 23-án.

Már hétórásként láthatta a világ

Aznap hajnalban érkezett a hercegi pár a londoni St. Mary’s Hospitalba. Őket rendhagyó módon egy pizzafutár követte… Valószínűleg nem Vilmosék voltak nagyon éhesek, hanem az ágyukból kiugrasztott testőreik. Katalin délelőtt 11 óra egy perckor adott életet harmadik gyermeküknek, akit hét órával később mutattak be a világnak, két nap múlva pedig bejelentették a nevét is. A kicsit ő királyi fensége Lajos Artúr Károly hercegnek keresztelték. A világot annyira érdekelte a kicsi, hogy a lapok még azt is közölték: ő az első királyi fő, akinek az anyakönyvi kivonatát nem kézzel, hanem géppel írták. Amikor pedig kétéves korában megkérdezte magát Sir David Attenborough-t, mi a kedvenc állata, felrobbant miatta az internet. Amúgy azóta sem lehetett hallani nyilvánosan a hangját.

Előbb lovagolt, mint járt

A herceg az óvodát a pandémia miatt később kezdte, ma pedig testvéreivel együtt a Windsor melletti Lambrook magániskolába jár. Az 52 hektáron elterülő intézményben évi 7 millió forintnyi font a tandíj. Az iskola 1860-ban épült, ám belül elképesztően modern, itt mindent megkapnak a gyerekek, amire szükségük van a megfelelő előremenetelükhöz. A tanórák mindössze 35 percesek, és nem erőltetnek rá semmi olyat a tanulókra, amihez nincs tehetségük. Többek között a filmkészítés és a főzés rejtelmeit is kitanulhatják, illetve aki az informatika iránt érdeklődik, azt egy 7 millió fontból felépített technológiai épület várja. Az iskola területén továbbá mindenféle sportpálya is megtalálható. Utóbbi közül a teniszpálya és az uszoda a fontos Lajosnak. Mint minden Windsor, a herceg is előbb tudott lovagolni, mint járni, majd a Buckingham-palota uszodájában megtanult úszni, édesanyja pedig bevezette a tenisz rejtelmeibe.

Nővére, Sarolta hercegnő karjaiban

Órákig tart a társas

Lajost Puppynak, azaz kölyökkutyának becézte sokáig a család, de Károly király koronázása utáni napon, amikor a nagy nyilvánosság előtt közösségi munkát végeztek, Katalin egy másik néven szólította. Lajos herceg épp eltolt egy talicska földet, édesanyja pedig így biztatta: „Hajrá, Lou Bug!” – ami annyit tesz, Lajos bogár… Szintén Katalin árulta el, amikor a neves sztárszakács, Mary Berry­ karácsonyi műsorában szerepelt a férjével, hogy Lajos első szava a „Mary” volt éppen a szakács miatt, akinek könyvei akkor pont szemmagasságban voltak az otthonukban Lajosnak. Szintén itt mesélte a hercegné, hogy a kertjükben termő zöldségek közül Lajos a céklát szereti a legjobban. Berry a műsor felvétele után Lajosnak dedikálva kreált egy új céklás-csokis süteményt, amelynek receptjét csak a hercegi család tudja.

Máskor Vilmos árulkodott a kisebbik fiáról, például, hogy rajong a traktorokért, illetve a foci- és a rögbimeccsért. György herceggel pedig más a zenei ízlésük, mert míg a bátyja nagy AC/DC-rajongó, addig Lajos a OneRepublicért van oda. „Közös bennük, hogy mindketten szeretnek társasozni. Hatalmas Monopoly- és a Rizikó-rajongók, órákig tudnak vele játszani, és általában mindketten nagyon rosszul viselik, ha a másik nyer” – fedte fel nevetve Vilmos.

David Attenborough-val is találkozott már a királyi család

„Már a dédpapával van”

A legédesebb történet mégis az, ahogyan Lajos herceg reagált dédanyja, II. Erzsébet halálára. Amikor pár nappal később a hercegné találkozott a gyászoló emberekkel, egyikük megkérdezte tőle, hogyan fogadták a gyerekek a tragédiát. „Én mondtam el nekik a hírt. ’Már a dédpapával van’, válaszolta Lajos” – mesélte Katalin, a videó pedig azonnal a TikTok egyik legnézettebbje lett. Ezek szerint, bár Lajos a koránál fogva a zabolátlanságával mindig ellopja a show-t, nemcsak érett, de érzékeny gyermek is, és erre szüksége is lesz a jövőben. Minden bizonnyal egy bentlakásos középiskolában tanul majd, elmehet egyetemre, szolgálhat a hadseregnél, kipróbálhat valamilyen civil munkát, ahogyan azt az apja tette, de mint a jövendő V. Vilmos király fia, elsődleges feladata a monarchia szolgálata lesz. A mindenkori uralkodó másodszülött fiaként ő lesz York hercege.

Katalin Windsorban gyógyul

A walesi hercegné március 22-én jelentette be, hogy meg nem nevezett rákbetegsége miatt megelőző kemoterápiás kezelést kap. Katalin és családja a videóüzenet nyilvánosságra hozatala után, a tavaszi szünet idejére, három hétre vidéki otthonukba utazott. Azóta a gyerekek már újra iskolába járnak, így a hercegi család is visszatért a windsori kastély melletti otthonukba.ű

Kiemelt kép és fotók: Profimedia

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!