Külföldi sztár

Románc az elnökkel, teniszsztár a csomagtartóban – Barbra Streisand a pikáns kalandjait sem hallgatja el

A 81 éves legenda nemrég megjelent My Name Is Barbra, vagyis A nevem Barbra című memoárjában szerelmeiről is őszintén mesél.

Hiába kiáltották ki férfifalónak, a kétszeres Oscar-díjas díva, aki több mint 20 éve boldog házasságban él a sármos James Brolinnal, soha nem szégyellte, sőt inkább büszkén vállalta, hogy jó pár románc akadt az életében. Önéletrajzi köteté­ben arról is nyíltan ír, hogyan vesztette el a szüzességét, bár mint elismeri, a légyott nem hagyott benne kellemes emléket… A meg nem nevezett férfi ugyanis nemcsak a sármjával vette le a lábáról, hanem azzal, hogy a tudtán kívül marihuánás cigarettát adott a naiv fiatal lánynak. „Szó szerint elgyengült tőle a térdem, ő pedig kihasználta a helyzetet. Utána úgy tett, mintha mi sem történt volna. Nagyon megbántott, de ezek az érzések aztán sokat javítottak a művészetemen. Már tudtam, mit jelent, amikor vágyódásról énekelek” – írta Barbra Streisand.

Mariah Carey is az ő memoárját olvassa (Fotó: Archív)

„Szükségem van romantikára”

Későbbi hódításait már tudatosan irányította, olyannyira, hogy csak annak adta meg magát, akit tényleg akart. A világ egyik legnagyobb sztárja és körülrajongott ikonja, a nála majd’ 20 évvel idősebb Marlon Brando például háromszor is hiába próbálkozott nála. „Egyszer egy partin sokat beszélgettünk, a felesége ott volt a másik szobában, mire egyszer csak azt mondja: ’Le akarok feküdni veled.’ Kikosaraztam, mert nekem a vonzalom nem elég, szükségem van a romantikára” – árulta el. Brando még tett egy pár kísérletet, de végül sosem bújtak ágyba, csak jóbarátok lettek, és a barátság kitartott Brando élete végéig. Jó néhány híres férfival azonban szenvedélyes viszonyt folytatott, miután elvált első férjétől, a színész Elliott Gouldtól. Vele 19 éves kora óta együtt voltak, egy szem fia, Jason is tőle született. Barbra még be sem töltötte a huszonhetet, amikor szakítottak.

Elliott Gould volt az első férje, és ő a fia édesapja (Fotó: Profimedia)

Jackie Kennedynek érezte magát

Bár papíron még házas volt, rögtön az akkori kanadai miniszterelnökkel Pierre Trudeau-val – a mai elnök, Justin Trudeau apjával – keveredett románcba. Először a Funny Girl bemutatója utáni gálán találkoztak Londonban, mindketten Erzsébet királynő húga, Margit hercegnő asztalánál ültek. „Úgy éreztem magam mellette, mintha Jackie Kennedy lennék. Mégis, az agyam szerelmes volt, de a testem nem – vallott a Trudeau iránti érzéseiről. A nála jóval idősebb politikussal végül csak romantikus viszonyba bonyolódott, amelynek aztán Barbra vetett véget. Nem akarta ugyanis művész karrierjét felcserélni a kanadai first lady pozíciójával. Ryan O’Neallel a Mi van, doki? forgatása előtt kerültek rövid időre intim közelségbe, aztán beleszeretett a fodrászból menő filmproducerré lett Jon Petersbe, akivel majdnem tíz évig együtt voltak, a férfi egyben a menedzsere is lett. Petersről egyébként meglehetősen kritikusan ír, sokszor jelzi, hogy a férfi mennyire szeretett lódítani. A szeretői közé tartozott Don Johnson is, a ­Miami Vice jóképű zsaruja, ám a szépfiú féltékeny lett rá. – Amikor együtt kellett énekelnünk, minden magabiztossága elszállt, és hirtelen olyan hidegen viselkedett velem, amit nem is értettem. Aztán rájöttem, a karrierjét féltette, mert én sikeresebb voltam nála” – írta róla Barbra.

Don Johnson nemcsak rá, hanem a sikereire is féltékeny volt (Fotó: Getty Images)

Teljesen váratlan volt

Hollywood egyik nagy szoknyavadászával, Warren Beattyvel a mai napig jóban vannak. „Annyira fiatalok voltunk, amikor először találkoztunk, hogy el kellett gondolkodnom, mikor is voltunk együtt? És egyáltalán volt köztünk szex? Úgy emlékszem, de azt hiszem, csak egyszer” – írta róla. Richard Gere-től Omar Sharifen és Clint Eastwoodon és Liam Neesonig hosszú még egykori szeretői listája.

Hol érdekelte, hogy Andre Agassi csaknem harminc évvel fiatalabb nála? (Fotó: Getty Images)

De talán legmeglepőbb románca az évtizedekkel fiatalabb tenisz­sztárhoz, Andre Agassihoz fűzte a 90-es évek elején, amikor már ötvenéves volt. „Barbrával randevúzni olyan, mintha forró láva öntene el” – jellemezte szenvedélyüket a sportoló. A díva így ír teniszező exéről: „Ami köztünk történt, teljesen váratlan volt, de nagyon élvezetes. Kit érdekelt 28 év korkülönbség? Andre sokkal érettebb volt a koránál. Csak nevettünk, mekkora botrányt okozott a kapcsolatunk. Andre egyszer a kocsija csomagtartójában érkezett egy találkozónkra, hogy így cselezze ki a fotósokat.”

Folytatjuk!

A következő részben maga meséli el, hogyan talált rá az élete párjára.

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!