Külföldi sztár

Élére vasalt egyenruha kontra amerikai lazaság – Így nevelkednek Vilmos és Harry herceg gyerekei

A sussexi hercegi pár két csemetéje Kaliforniában nő fel, és nagyon másképp telnek a mindennapjaik, mint a windsori kastélyban élő unokatestvéreiké.

Harryék elsőszülöttje, Archie már elmúlt négyéves, kishúga, Lilibet pedig kettő – utóbbi már Amerikában, egy Santa Barbara-i kórházban született. Mindkét gyerek kettős állampolgár, hiszen az édesapjuk angol, anyjuk amerikai. A kaliforniai Montecitóban letelepedő család hétköznapjai egészen másként telnek, mint a trónörökös walesi herceg famíliájának. Utóbbiaknál olyan szigorú protokoll szerint zajlik az élet, hogy Vilmos és Katalin gyerekei még az iskolába, óvodába is élére vasalt, nett egyenruhában mennek.

Uralkodói szerepre készülve

Neveltetésük minden szempontból az angol királyi családban megszokott hagyományt követi, hiszen az elsőszülött György – aki nemrég lett tízéves – gyerekkorától az uralkodói szerepre készül, hiszen egy nap ő lesz Nagy-Britannia királya. De két testvére, a nyolcéves ­Sarolta és az ötéves Lajos is rendkívül gondos neveltetésben részesül. A gyerekek tavaly óta, amióta a család a windsori Adelaide Cottage-ban lakik, egy rangos elit magánintézménybe, a berkshire-i­ Lambrook Schoolba járnak, ahol egy tanév átszámítva több mint nyolcmillió forintba kerül. A „rendes” tantárgyak mellett itt nemcsak a sportra és művészeti oktatásra helyeznek nagy hangsúlyt, hanem arra is, hogy a fenntarthatóság fogalmával megismertessék a diákokat – a gyerekeknek ezért például méhészeti órájuk is van, emellett zöldséget-gyümölcsöt termesztenek, és állatok – disznók, tyúkok, bárányok, nyulak – gondozásában is részt vesznek.

Az elit iskolákban kivételes oktatásban részesülnek (Fotó: Getty Images)

Állami óvodába járnak

Ebben az egyben nagyon is hasonlít a Windsorban élő csemeték oktatása ahhoz, amilyenben Amerikában élő kis unokatestvéreiknek részük lesz. Archie – és később majd Lilibet is – ugyanis szintén olyan intézménybe, egyelőre óvodába jár, ahol az egyik fő szempont épp a fenntarthatóság oktatása, hogy a kicsik számára a környezettudatosság gyerekkoruktól természetes legyen. Így ők is kertészkednek, és állatokról gondoskodnak. Emellett a kaliforniai óvodában nagy hangsúlyt helyeznek az „érzelmi műveltségre” és a manapság oly divatos mindfulnessre, azaz a tudatos jelenlétre, ez segít a gyerekeknek összpontosítani a figyelmüket és tudatosabbá válni. Harry és Meghan a hírek szerint állami óvodába járatja a csemetéit, az elit Montecitóban persze ez kiemelt minőségű intézményt jelent. A Cold Spring Schoolba – ahová állítólag Archie-t beírathatták – sok híresség és gazdag ember gyereke jár. A tengerentúlra költözött hercegi párnak amúgy is vannak sztárbarátai, így aztán csemetéik is hasonló körökben cseperednek.

Lili már az USA-ban született (Fotó: Profimedia)

Az amerikai optimizmus

Az életük jóval szabadabb, mint Angliában élő unokatestvéreiké, hiszen nem kell elvárásoknak megfelelniük. Károly király és a néhai Diana hercegné két legkisebb unokáját eleve nem nagyon lehetett látni a reflektorfényben, szüleik azt szeretnék, ha privát szférájukat minél inkább megőrizve normális gyerekkoruk lenne. A családnak két kutyája is van: a Guy nevű beagle és egy kisebb fajta. Nagy különbség, hogy Harry gyerekei a napsütötte Kaliforniában nőnek fel, ahol egész más az emberek lelkialkata, mint a borúsabb Angliában. Minden bizonnyal nagy hatással lesz a neveltetésükre az amerikai optimizmus. De vajon megkapják-e azt az európai műveltséget, amelyet Vilmos csemetéi magukba szívnak? Egy biztos: más gyerekkor vár a két, ma egymással talán beszélő viszonyban sem lévő fivér csemetéire, és kérdés, hogy játszhatnak-e még egymással valaha a kis unokatestvérek, akik öten együtt még soha nem is találkoztak…

Kiemelt kép: Getty Images és Profimedia

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!