Külföldi sztár

Steffi Graf és Andre Agassi gyerekei megfogadták a jótanácsot: „Csak teniszezők ne legyetek!”

A két legenda fia és lánya is nagyon tehetséges, csak épp másban, mint híres szüleik.

A minap egy baseball­pálya lelátóján kapták lencsevégre a híres házaspárt, amint USC feliratú pólóban szurkoltak a Dél-Kaliforniai Egyetem, azaz a rövidítést takaró University of Southern California csapatának. Ennek színeiben játszott ugyanis a fiuk, a 21 éves Jaden, aki szintén profi sportpályafutásra készül, csak épp nem teniszben, hanem baseballban. A mindjárt 53 éves Agassi és a majdnem egy évvel idősebb Steffi a helyükről felugorva, ujjongva ünnepelték az egyetemi csapat győzelmét, amit az nagyrészt a híres sztárcsemete remek játékának köszönhetett. A közönség soraiban ott ült Agassiék szőke lánya is, a roppant csinos ifjú hölggyé cseperedett, immár szintén nagykorú Jaz, aki ősszel lesz 20 éves. Ő is kifejezetten sportos alkat, akár az egész család, de testvéréhez hasonlóan nem a teniszben találta meg a kedvére való sportágat, hanem a snowboardozásban – profin száguldozik a havas lejtőkön. Kalandjaihoz már társat is talált: a fiatal lány életében először szerelmes, kedvese, Parker Aquino az év elején a családi sívakációra is elutazott vele. Vagyis a híres szülők minden jel szerint áldásukat adták a románcra – még ha az egykor oly forrófejű apának saját bevallása szerint nehezére esik is megemésztenie, hogy imádott lányából immár felnőtt nő lett.

Mindketten a tenisz legendái (Fotó: Getty Images)

Kirepültek a fészekből

Nem tagadják, azt is eléggé megszenvedték Steffivel, hogy kiürült a Las Vegas-i családi fészkük, hiszen egyik gyerek sem él már együtt velük. Otthonukat csak négylábú kedvencükkel, Blue-val, a német dogjukkal osztják meg. A helyes fiatalemberré cseperedett Jadennek amúgy szintén van párja, évek óta egy Reese Hodapp nevű csinos lány a szerelme. A teniszvilág királyi házaspárja láthatóan rendkívül büszke két csemetéjére, akiket tudatosan tartottak távol a profi tenisztől, miután ők maguk mentálisan és fizikailag igencsak megszenvedték a versenykarriert. A házaspár kapcsolata több mint 23 éve tart, és ma is nagyon szeretik egymást – ők azt mondják, soha nem is veszekszenek, annyira egy húron pendülnek. Amióta csak visszavonultak, mindig igyekeztek óvni a magánéletüket, bár az utóbbi években így is kiszivárogtak olyan családi ügyeik, amelyeket nem szívesen láttak viszont a lapokban.

Jaz snowbordozik, Jaden a baseball szerelmese (Fotók: Archív)

Testvérháború mindkét oldalon

Például Steffi bírósági ügyig fajuló vitáját mentálisan instabil öccsével, Michaellel, aki nemcsak hogy sokszor zavarodottan viselkedett, de rendőrségi ügyekbe is keveredett, így a volt teniszező lett a gyámja – ez pedig nagyon nem tetszett a hőzöngő testvérnek. Úgy hírlik, mára rendeződött a viszonyuk, és az öcs jól van. Közben Agassinak is meggyűlt a baja a testvérével: nővére, Rita bő másfél éve kezdett gyűlölködő kirohanásokat intézni ellene a Facebookon, sőt halálos fenyegetésekkel bombázta. Állítólag a nő fia, a teniszező unokaöccse, Skylar miatt mérgesedett el a viszonyuk, miután Agassi felkarolta az anyjától elidegenedett fiatalembert. Valószínűleg az exbajnok fizette később a pszichés problémákkal küzdő nővére terápiáját, de az nem derült ki, kapcsolatukat sikerült-e rendezniük. Ha ez nem lett volna elég, a házaspár tavaly még az egyik szomszédjával is összetűzésbe keveredett, miután az illető 15 ezer dollár kártérítést követelt tőlük – állítólag megtámadta őt Agassiék hatalmas kutyája.

Német dogjuk miatt keveredtek összetűzésbe a szomszéddal (Fotó: Archív)

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!