Külföldi sztár

A Csengetett, Mylord? sztárjai – Egyiküket gyengéd szálak fűzték Erzsébet királynő fiához

35 éve került adásba a brit klasszikus. Utánajártunk, mi lett a szereplőkkel.

Donald Hewlett, azaz Lord Meldrum – 90 évesen halt meg

A Meldrum-ház fejét alakító színész lassan tizenkét éve nincs közöttünk, 90 évesen érte a halál. Maga is módos családból származott, és nem sokkal azután, hogy a sorozat véget ért, felhagyott a színészettel. Két válás után haláláig harmadik feleségével, a modellként és tévés színésznőként ismert Thérèse McMurray-vel élt, két gyerekül született. A színésznek további három gyereke van az előző feleségeitől.

Catherine Rabett, azaz Miss Cissy – Nem is leszbikus

A ma 62 éves színésznő művészettörténetből is diplomázott. Gyorsan leszámolt azzal a tévhittel, hogy ő is leszbikus lenne, mint a karaktere, hiszen egy időben gyengéd szálak fűzték Károly király öccséhez. Két éve vált el zenész férjétől, Kit Hesketh-Harvey-tól, aki a minap meghalt. Két gyereke született tőle.

Catherine Rabett András herceg szeretője volt (Fotó: Getty Images)

Michael Knowles, azaz Teddy Meldrum – Rég megülte az aranylakodalmát

A ma 85 éves brit színész forgatókönyvíróként is ismert, és a Csengetett, Mylord? mellett más népszerű sorozatokban is szerepelt. Pár éve több kollégájával együtt ő is eljött Budapestre egy közönségtalálkozóra, amelyet a széria 30. évfordulójára szerveztek a magyar rajongók. Feleségével, Linda James-szel egy híján hatvan éve házasok, két ikerlányuk van.

Michael Knowles járt Budapesten is (Fotó: Profimedia)

Susie Brann, azaz Miss Poppy – Kerüli a nyilvánosságot

A Meldrum kisebbik ­lányát játszó színésznő ma 63 éves. Közel a negyvenhez ment férjhez, két gyereke van. Pár további szerep mellett tánctanárként és szinkronszínészként is dolgozott, ­ennél többet ­nemigen tudni róla. Amilyen kis tűzről pattant volt a képernyőn, annyira visszahúzódó a magán­életében.

A Meldrum család – balról jobbra: Teddy, Lady Lavender Southwick, Miss Poppy, Lord Meldrum és Miss Cissy (Fotó: Getty Images)

Jeffrey Holland, azaz Jim Twelvetrees – Csak ötven fölött nősült meg

A Meldrum-ház alázatos és talpig becsületes lakáját játszó angol színész a nyáron lesz 77 éves. Shane-nel és Su Pollarddel együtt mindhárman szerepeltek a korábbi nagy sikerű Hi-de-Hi! című szitkomszériában is – ennek forgatókönyvírói alkották meg aztán a Csengetett, Mylord?-ot. Hollandot főleg tévés szerepeiről ismerik, bár pár éve egy egyszereplős darabbal is turnézott Anglia-szerte. Sokáig agglegény volt és gyereke sem született. Egy híján húsz éve nősült meg, kolléganőjét, a nála pár évvel fiatalabb Judy Buxtont vette feleségül.

Barbara New, azaz Marbel és Jeffrey Holland a sorozat egyik jelenetében (Fotó: Getty Images)

Su Pollard, azaz Ivy Teasdale – A tévében is lefőzte versenytársait

A komornyik csúnyácska lányát az életben teljesen más karakterű énekes-színésznő keltette életre, aki ma 73 éves, és igazán színes egyéniség. Korábban slágerlistás lemeze is megjelent, és a filmezés mellett rengeteg színházi darabban, musicalben játszott. Két éve nagy sikert aratott egy tévés főzőműsorban, amelyben celebek mérték össze szakácstudományukat. A színésznőnek még a sorozat forgatása idején volt egy nyolc évig tartó házassága, de gyereke nem született. Ma egyedül él, mint mondta, nagyra becsüli függetlenségét.

Paul Shane, azaz Alf Stokes – Bányászból lett profi komikus

Májusban lesz tíz éve, hogy a főszereplő dörzsölt komornyikot alakító angol színész elhunyt. 72 esztendős korában érte a halál, négy évvel azután, hogy szívműtétet hajtottak végre rajta. Korábban négy évtizedet élt házasságban feleségével, Dorothy Shorttal, aki fiatalon, alig 58 évesen meghalt, az ezredfordulón özvegyemberré téve a színészt. A pár három lánya addigra felnőtt, és hat unokával is megajándékozták Shane-t. A sokakat megnevettető, főleg komikusként ismert sztár amúgy szénbányászból lett ­profi ­színész – a csillék mellől 27 évesen egy gerinc­sérülés miatt nyugdíjazták, és mivel a yorkshire-i kocsmákban már korábban is nagy sikerrel szórakoztatta a közönséget, felcsapott énekes-komikusnak. Sokan nem tudják: a sorozat főcímdalában is ő énekelt.

Paul Shane Lord Meldrum simlis komornyiját játszotta (Fotó: Getty Images)

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!