Zacher doki a mentőből szólt ki egy csinos nőnek
Az ismert toxikológus egyedi stílusa nem csak a médiában hatásos. Valószínű, hogy a budapesti körúton bicikliző szép szőke lány egy életre nem felejti el kemény szavait.
Az ismert toxikológus egyedi stílusa nem csak a médiában hatásos. Valószínű, hogy a budapesti körúton bicikliző szép szőke lány egy életre nem felejti el kemény szavait.
Előfordul, hogy az ember nem akarja elfogadni az orvosok által felállított diagnózist, és a saját kezébe veszi a sorsát. Bárdosi Ildikó is így tett, amikor több szakember is azt mondta neki, hogy nem lehet gyereke. Ő azonban nem nyugodott bele ebbe. A kitartásának meglett az eredménye, hiszen ma már két gyermek anyukája.
Amióta kiderült, hogy a Bódi ikrek is szerepelni fognak az Ázsia Expressz idei évadában, több híresztelés is megjelent velük kapcsolatban, például, hogy korábban idős embereket vertek át, vagy hogy édesapjuk bántalmazta őket. Hunor most a lapunknak reagál arra, ezekből mi igaz, mi nem.
Soha nem lépett még fel, illetve énekelt kettesben Falusi Mariann és Kulka János, pedig régi barátság az övék, még valamikor a 80-as években kezdődött.
Még a legangyalarcúbb hírességnek is meggyűlt a baja a törvénnyel.
A Nagy Ő-ben már megújult külsővel láthatjuk!
Nem csak Carter doki, magyar kollégája is nyert az Emmy-gálán!
Lányai és az unokája boldogságát tartja a legnagyobb ajándéknak.
Két hónapja derült ki, hogy Stohl András és Vica válik, ám azóta is egy fedél alatt laknak. Sőt mindketten élik a külön kis életüket odahaza. De vajon mi történik a meseszép otthonuk falai között?
Kapu Tibor néhány héttel ezelőtt érkezett haza Magyarországra. A Telexnek most elmesélte, mivel telnek azóta a napjai.