Misi majom volt az Önök kérték sztárja: Tamási Eszter alig bírt vele
Misi majmot a magyar televíziózás szupersztárjaként emlegették, és az Önök kérték könnyed profiljába is jól illeszkedett, ám alaposan megnehezítette Tamási Eszter dolgát.
Az Önök kérték első korszakának legendás háziasszonyára, Tamási Eszterre még sokan emlékezhetnek. Arra azonban talán már csak az idősebb korosztály, hogy 1971-ben még mennyire más világ volt. A televíziózás olyan hatalmas népszerűségnek örvendett, hogy a bemondók, a műsorvezetők szinte családtagnak számítottak a háztartásokban.
Özönlöttek is a Szabadság téri székházba a levelek és a kérések: mit sugározzon a tévé újra, mi az, amit még egyszer látni szeretnének. Így született meg az első kívánságműsor ötlete. A kezdetek persze korántsem voltak olyan zökkenőmentesek, mint ahogy azt az emlékek megszépítik.
Misi majom, a műsor szintén állandó szereplője még az 1970-es években azzal vált ismertté, hogy a kutatók rajta szerették volna bemutatni a nagyközönségnek, mire képes egy csimpánz, ha megfelelően foglalkoznak vele.
Rendkívül intelligens volt, így bekerült az Önök kérték adásaiba is, ahol eredeti elképzelés szerint neki kellett volna kihúznia a több ezer nézői levél közül az egy műsorra jutó kívánságokat.
A nézők rajongtak érte, a magyar televíziózás szupersztárjaként emlegették, és a műsor könnyed profiljába is jól illeszkedett, ám alaposan megnehezítette Tamási Eszter dolgát.
Arról nincs pontos adat, hány adásban szerepelt Misi, arról azonban igen, hogy a műsor töretlen népszerűséggel ment végül Misi nélkül is, két évtizeden át. Sajnos a műsorvezető 1991-es halálával hat évre megszakadt a sugárzása.
Elírták a diszpót
Bényi Ildikó már állapotosan kapta meg a lehetőséget, hogy vele induljon újra az Önök kérték. El is sírta magát örömében, amikor a főszerkesztő, Bánki Iván telefonon közölte vele a hírt.
Három hónapos próbaideje végül több évtizedig tartott. A kamera előtt pedig kismamaként, majd friss anyukaként is profin helytállt. A helyettesítését Antal Imre vállalta el a gyermekágyi időszak alatt.
Ildikó azonban nem saját akaratából szabta alig pár hónaposra a szülési szabadságot. Amikor egy diszpóra tévesen az ő neve került, úgy döntött, visszatér a képernyőre. Az ugyanis nagyobb logisztikával és komoly pluszköltséggel járt volna, ha a nevét javítják ki. A kislányát, Tótfalusi Fanni onnantól kezdve behordták hozzá, hogy megetethesse.
„Anyukám, amíg élt, folyton azzal viccelődött, nincs még egy olyan gyerek, aki annyi mindent tud a retró dalokról, mint én. Ahogy cseperedtem, úgy lett egyre több saját, felidézhető emlékem azokból az időkből. Ma pedig hálás szívvel gondolok mindenkire, aki segített. A műsorban szereplő hírességeknek pedig azért vagyok hálás, mert az ugyan evidens, hogy ők számomra jól ismert nevek, de ők is ugyanolyan szeretettel fogadnak, mintha ezer éve ismernénk egymást.
Ungár Anikó, Pándi Piroska, Bangó Margit, Gregor Bernadett, Hűvösvölgyi Ildikó, Hevesi Tamás – hogy csak néhány nevet említsek hirtelen – mind értőn szeretnek engem. És miközben érzem, mekkora szeretettel fogadnak, soha semmi felkavarót nem idéznek fel bennem. Így ezek a találkozások nemcsak kedvesek a szívemnek, de valósággal feltöltenek.